2024. április 18., csütörtök

Újabb fejlesztéseket tervez az inkubátor

A zentai Üzleti Inkubátor illetékesei jelenleg az 1100 négyzetméternyi irodahelyiség és termelőcsarnok kialakításán dolgoznak

Eredményes időszakot tudhat maga mögött a zentai Üzleti Inkubátor, amelynek munkatársait mind több induló és már működő vállalkozás illetékesei keresik föl szakmai segítségért – mondta keddi sajtótájékoztatóján Aleksandar Dimić, az Üzleti Inkubátor igazgatója.

Aleksandar Dimić, az Üzleti Inkubátor igazgatója (Máriás Endre felvétele)

Aleksandar Dimić, az Üzleti Inkubátor igazgatója (Máriás Endre felvétele)

– Az Üzleti Inkubátor 2014 nyarán költözött be az egykori bútorgyár épületébe, ugyanis akkorra sikerült befejeznünk a főépület felújítását és megteremtenünk a működéshez szükséges infrastrukturális feltételeket. Az elmúlt két évben több mint harminc vállalkozó – köztük kezdők és már működő vállalkozás üzemeltetője – keresett meg bennünket annak reményében, hogy szakmai segítséget tudunk nyújtani a vállalkozása elindításához vagy továbbfejlesztéséhez. Minden esetben igyekeztünk minél sokrétűbb és szerteágazóbb segítséget nyújtani nekik, aminek köszönhetően többségük elégedetten távozott tőlünk – hallottuk Aleksandar Dimićtől.

– Az inkubátorban eddig négy lakó fordult meg, akik közül ketten jelenleg is itt vannak, így pillanatnyilag két irodánk üresen várja az érdeklődők jelentkezését. Azok, akik elhagyták az inkubátort, azért döntöttek a távozás mellett, mert külföldön szerettek volna szerencsét próbálni, ami sajnos általános jelenség. Az elmúlt időszakban nagyobb beruházások is történtek a főépület mellett található épületekben, amelyekben jelenleg is az összesen mintegy 1100 négyzetméternyi irodahelyiség és termelőcsarnok kialakításán dolgozunk. Tavaly sikerült az egészet tető alá helyeznünk, és a belső munkálatok nagy részét is elvégeztük, így mára már a munkálatoknak mintegy hetven százaléka megvalósult, hozzávetőlegesen két hónap alatt az egészet be tudnánk fejezni, feltéve, ha a szükséges anyagi források a rendelkezésünkre állnának. A beruházást szinte teljes egészében a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozza. A tetőszerkezet felújítását Zenta község önkormányzata pályázta meg több mint tízmillió dinár értékben, a csarnokok felújítására korábban az Üzleti Inkubátor pályázott sikeresen, összesen több mint tizenötmillió dinár értékben, amiből eddig ötmillió került kifizetésre, öt és fél millió éppen kifizetésre vár, valamint további ötmillió marad, ami a befejezéshez kell. Reméljük, hogy ezentúl a kifizetések is gyorsabb ütemben fognak haladni, így nem kell túl sokat várnunk arra, hogy teljesen befejezzük az épületek felújítását. A csarnokokra már komoly érdeklődőink vannak, három cég szándéknyilatkozatot is aláírt arról, hogy mielőbb szeretne beköltözni. Ezek a cégek hozzávetőlegesen húsz személy számára biztosítanának munkalehetőséget. Mindehhez azonban a munkálatokat kell mielőbb befejezni, amihez természetesen a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és Zenta község önkormányzata segítségére is szükségünk van, egyrészt a pénzügyi, másrészt az adminisztrációs feltételek megteremtése terén – magyarázta Aleksandar Dimić. Emellett újabb épületeket is szeretnének felújítani, hogy nemcsak a hazai, hanem a külföldi befektetők előtt is megnyílhassanak az Üzleti Inkubátor által kínált lehetőségek.