2024. április 20., szombat

Ceglédi Rudolf maradt a polgármester

Megválasztották a zentai községi tanács tagjait

Az elkövetkező négy évben ismét Ceglédi Rudolf lesz Zenta polgármestere. A tegnapi ülésen a községi képviselő-testület tagjai közül tizenöten támogatták az előző mandátumban is a község élén álló polgármestert, illetve az általa javasolt Győri István alpolgármester-jelöltet és a községi tanácsba jelölt tagokat. Tizenketten ellene szavaztak, egy képviselő szavazata pedig érvénytelen volt.

A községitanács-tagok jelölése után az ellenzék soraiból többen szóvá tették, hogy a polgármester, miközben a községi tanács jelöltjeit ismertette, nem tette közzé, hogy melyik tag milyen területtel foglalkozik majd. Zsíros Jankelić Anikó, a Demokrata Párt képviselőcsoportjának a vezetője pedig többek között azt rótta föl Ceglédi javaslata kapcsán, hogy az ellenzékkel nem konzultáltak a tanácstagok jelöléséről, emellett a községi tanács tagjai közé egyetlen nőt sem választottak, amivel megszegték a nemek egyenjogúságáról szóló törvényt és az ezzel kapcsolatos községi határozatot.

Ceglédi Rudolf válaszában megjegyezte, hogy a jelölések indoklásából kiolvasható, hogy ki melyik területért lesz felelős.

A községi tanács tagjai lettek a VMSZ soraiból: Varga Viktor (a gazdasági és a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozik), Kosiczky András (turisztika), Lőrincz Csongor (egészségügyi és szociális ügyek), Perpauer Attila (oktatás és művelődés); a haladók közül: Danilo Popov (sport és ifjúság). Perpauer Attilával kapcsolatban Zsíros Jankelić Anikó felvetette, hogy egyéb funkciói miatt nem merül-e fel az összeférhetetlenség gyanúja.

Nagy Zoltán, az előző önkormányzati vezetőségben a kommunális és környezetvédelmi ügyekért felelős tanácstag azt tette szóvá, hogy nem derült ki, melyik tanácstag foglalkozik majd ezzel a területtel.

A képviselő-testület tagjaiból megválasztott tanácstagok helyett a VMSZ listájáról Juhász Attila magyartanár, Urbán Zsuzsanna tanítónő, Sztantity Szebasztián politológus, az SZHP listájáról pedig Faragó Bojan vállalkozó lett a testület tagja.