2024. március 29., péntek

„Az állam nem hagyja veszni a Fiatot”

Vučić: Eddig szándékosan hallgattam

Mindent megteszek annak érdekében hogy a Fiat továbbra is rendesen működjön Kragujevacon – nyilatkozta Aleksandar Vučić kormányfő a gyárban kialakult helyzetre reagálva a minap.

– Az olasz kormánnyal, a Fiat képviselőivel és dolgozóival egyeztetni fogunk annak érdekében, hogy továbbra is működjön a szerbiai vállalat – nyilatkozta a miniszterelnök az újságíróknak.

Mint ismeretes, az eddigi állás értelmében, törlik a harmadik műszakot a gyárban, a döntés pedig elbocsátásokat von maga után. A vállalatvezetés azzal indokolta elhatározását, hogy világszerte csökkent a kereslet az új Fiat gépkocsik iránt, ezért semmi szükség arra, hogy az autógyár teljes kapacitással üzemeljen. Az eddigi tényállás szerint a vállalatban magukat képviseltető szakszervezetek és a vállalati vezetés abban egyeztek ki, hogy végkielégítést ajánlanának fel azoknak a munkásoknak, akik önként távoznának.

Zoran Marković szakszervezeti vezető az első információk napvilágra kerülésekor elmondta, vállalatvezetés döntése nem okozott meglepetést, az alkalmazottak is tudták, hogy világviszonylatban kevesebb új gépkocsit adott el a Fiat. Azt azonban mindannyian nehezményeztek, hogy a szerb állam (ebben az esetben a kormány), aki az autógyár 33 százalékának a tulajdonosa, nem mutatott kellő érdeklődést a probléma kezelése iránt.

Az eddigi hírek szerint a 3200 embert foglalkoztató gyárban 1000 embert bocsátanának el.
Vučić a sajtónak megjegyezte, eddig szánt szándékkal nem reagált a nyilvánosság előtt a Fiat döntésére.

– Továbbra sem mondhatok semmi konkrétumot a szerb állam és vállalat között megkötött szerződésről, annyi azonban biztos, hogy e projektum megvalósítására és fenntartására több pénzt adtunk, mint az összes többi invesztícióra együttvéve. Ezért is láttam jobbnak, ha hallgatok, hiszen a vállalat döntésében nem vettem részt – magyarázta a kormányfő.

Az államvezetésből Zorana Mihajlović közlekedésügyi miniszter is hasonló hangnemben válaszolt a sajtó kérdéseire.

A tárcavezető kifejtette, Szerbia minden megegyezést és határidőt betartott, igyekezett olyan feltételeket teremteni, amelyben a Fiat a lehető legkedvezőbben végezheti ügyvitelét. Emellett kitérően válaszolt arra kérdésre, hogy mit tervez tenni az állam a dolgozókkal, akik otthagyják a gyárat.

A Fiat egyébként sokáig Szerbia piacvezető vállalata volt, az utóbbi időben azonban estek az áruforgalmi mutatói, továbbá még mindig nem sikerült teljes mértékben elrendezni Oroszországgal a gyár modelljeinek vámmentes kivitelét sem.