2024. március 28., csütörtök

Véradók fogadása

Magyarkanizsán újabb százszoros véradót avattak

Az önkéntes véradók világnapja alkalmából a Magyarkanizsai Vöröskereszt is ünnepi fogadáson látta vendégül véradóinak egy csoportját. A meghívottak között voltak azok az önzetlen emberek, akik most vehették át a 100, 75, 50 vagy 35 véradás emlékére alapított emlékérmet. Az ünneplésre a többszörös véradótársaik és a szervezők körében került sor.

A meghívottak önzetlenségét Hodik Erzsébet, a szervezet elnöke meleg szavakkal méltatta, és köszönetét fejezte ki azért a segítségért, amit ismeretlen embertársaik érdekében tesznek. Az önkormányzat nevében a maga is véradó Darabán Piroska tolmácsolta háláját és köszönetét, hogy e téren a véradók már évek óta öregbítik a közösség hírnevét. Dongó Zoltán, a véradási bizottság elnöke a Leghumánusabb Község országos elismerés átvételéről tájékoztatta a megjelenteket, köszönetet mondva mindazoknak, akik részesei ennek a nemes tevékenységnek. Az immár több mint 60 éve együttműködő kórházi osztály nevében a Szabadkai Közkórház szakorvosa, dr. Pintér Kabai Andrea köszönte meg a Vöröskeresztnek a sokéves gyümölcsöző együttműködést. Mint mondta, a véradók nélkül semmit nem tehetnének a gyógyulásban reménykedőkért. Külön köszönetet mondott a gyógyultak nevében, akik az életüket, egészségük helyreállítását nagyrészt ezeknek az ismeretlen, önzetlen embertársaiknak köszönhetik.

A véradók közül a martonosi Fejős István vehette át 100 véradása emlékére a plakettet. A 75 véradásért Dukai László, Kálmán Rudolf, Kovács J. János és Takács J. József, 50 véradásért Ladócki G. Gizella, Sárkány Ibolya, Szabó Rudolf, Rózsa Rózsa Éva és Vajdovics Jenő kezébe került az elismerés. A 35 véradás emlékérmét Hoksza István, Kovács Tamás, László Zoltán, Mendebaba Tomislav, Nyilas Miklós és Pilisi Mónika vehette át. Pilisi Éva 50+ elismerésben részesült.