2024. március 29., péntek

Storck és a tervek

Bernd Storck (jobbról), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és jobbkeze, Andreas Möller

Bernd Storck (jobbról), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és jobbkeze, Andreas Möller

A magyar labdarúgó-válogatott két meccs alatt teljesítette a franciaországi Európa-bajnokságon, amit reális célként megfogalmaztam még a csoportot felvezető írásomban. Annyi különbséggel, hogy kicsit megváltoztatták a fiúk a sorrendet, hiszen reális elvárásként Izland legyőzése lebegett a szemem előtt, a másik két meccsen pedig minimum egy pont. Számomra a pompás eredmények mellett az is örömteli, hogy végre van mit elemezgetni. A játékosok a második selejtező óta már nemcsak sodródnak, hanem érezhetően van konkrét stratégia, sőt Bernd Storck rendelkezik A, B és C tervvel is. Ez nyilvánvaló volt az izlandiak ellen. A kezdőcsapat, a cserék, a tudatosan leosztott játékpercek… Szép munka volt, és ismét tanultam belőle.

Sokan elmondták a mérkőzés előtt, hogy Izland válogatottja fizikálisan nagyon erős, egyszerű játékot játszik – megpróbálják a nettó játékidőt rövidíteni –, amellyel úgy érdemes szembeállni, ha – Dárdai szavaival élve – nincs harmadik labdaérintés a labdakihozatalnál, azaz nincs esélyük párharcokat kikényszeríteni. Ezt a hipotézist tovább boncolgatva gyorsan eljutunk odáig, hogy a testkontaktust kerülő játékot tudatos helyezkedéssel lehet előkészíteni a labda nélküli társak optimális mozgásával.

Azt írtam néhány sorral feljebb, hogy a magyar nemzeti válogatott szövetségi kapitányának A, B és C terve is volt Izland ellen. Közülük a B és a C szépen egymásra épült, és be is jött. Véleményem szerint érdemes egy picit az A-val foglalkozni, annál is inkább, mert egy sikeres végeredmény után hajlamos mindenki elsiklani a hibák felett. Nem is hibának mondanám, inkább kiaknázatlan lehetőségnek. Már az előző írásomban jeleztem, hogy az egészen mélyről indított labdakihozatalnak valószínűleg az izlandiak elleni mérkőzésen lehet kulcsszerepe, ezért az osztrák meccs kapcsán nem foglalkoztam vele részletesebben. Arról van szó, hogy ha a kapusnál van a labda, akkor olyan játékszervezési fejlesztést eszközölt a válogatott stábja, hogy a két belső védő lenyit a büntetőterület két széléhez a büntetőpont magasságába. Így készítik elő a labdakihozatalt, hogy egészen mélyről indíthassák. Ennek a zseniális húzásnak az a várható következménye, hogy két csapatrész között általában nagy szabad terület alakul ki az ellenfél védekezésében. A támadók kitámadásával szakadás következhet be köztük és a középpályások között, esetleg a középpályások és a védők között. Amennyiben az ellenfél mindhárom csapatrésze kompakt egységként mozog előrefelé, akkor pedig mögöttük lesz egy félpályányi terület. Ezzel érzékeltetni szerettem volna, hogy megfelelő helyezkedéssel, jól felismert megnyitott területekkel, labdabiztosabb felfogással mindig egy lépéssel az ellenfél előtt járhatott volna a magyar csapat, ha nem csúszik a kivitelezésbe rengeteg hiba. A megnyitott területekből szinte mindig lépéselőnyből vezethető végig a támadás. Ez a mérkőzés harminckilencedik percéig lett volna alkalmazható mint A terv, hiszen a 0:0 a magyar válogatottnak kedvezett. Izland – akkor még – nem engedhette meg magának, hogy teljesen visszaálljon, mint a góljuk után. Meggyőződésem, hogy az A terv koncentráltabb megvalósításával sűrűbben megbonthatta volna a magyar az izlandi válogatott védekezését, de akkor már nem európai középcsapat lenne…

Az izlandiak legjobb játékosa a nemzetközi sajtó szerint is a játékvezető volt. Külön öröm, hogy földink a beállásával pozitívan befolyásolta a mérkőzés végkifejletét, hiszen Nikolić élesen belőtt labdáját – a C terv részeként – juttatta az ellenfél védője a kapuba Böde elől. Ami még látványos volt a B tervből származó próbálkozások alatt, hogy Dzsudzsák labdás megindulásainál – jobbról befelé – a társak földbe gyökerezett lábbal lestek. Nem biztosítottak más alternatívát a lövésen kívül a csapatkapitánynak, pedig legalább négy lehetőség közül választhatna még ilyenkor, ha a labda nélküli társak előkészítenék. Ezzel a szintugrással lenne teljes a csapat támadójátéka a betömörült védelem ellen. Amúgy meg talán mindez lényegtelen, amit eddig leírtam, hiszen pont Balázs nyilatkozta a végén: „Tizenötmillióan léptünk pályára, így nagyon kevés csapat tud minket legyőzni.”

(A szerző a délvidéki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya)