2024. április 20., szombat

Jubiláris ultramaraton Palicson

A Szerbiai Ultramaraton-szövetség szervezésében immár 10. alkalommal gyűltek össze Palicson az ország és a környék legjobb ultramaraton-futói, hogy eldöntsék, kié legyen az országos bajnoki cím. A rekordszámú induló 6, 12 és 24 órás, valamint 50 és 100 km-es viadalon állhatott rajthoz a meleg, párás időben. A versenynek jótékonysági jellege is volt, hiszen a humanitárius staféta résztvevői a Kolevka gyermekotthon felnőttnapközije két védencének nyaralására gyűjtöttek. A váltóban többek között Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője, Nenad Kozomora, a Kolevka igazgatója, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa új polgármestere, valamint a Pannon RTV munkatársai is futottak.

A versenyen több kiváló eredmény is született. Az egyik mindenképp Marina Nikolić első helye az egynapos ultramaratonon, de ki lehet emelni Jovica Spajić teljesítményét is, aki több mint 200 kilométert futott le 24 óra alatt. Jánosi Elvira, a verseny fő szervezője elmondta, hogy a jótékonysági váltó sikeres volt, hiszen elegendő összeg gyűlt össze, így a Kolevka gyermekotthon felnőttnapközijének két védence elutazhat a nyáron a tengerre.

Eredmények, 50 km: 1. Ivan Miškeljin 3:15:10, 2. Dalibor Jovičić 4:27:37, 3. Nemanja Katanić 4:31:29. 100 km: 1. Veljko Popović 9:26:52, 2. Goran Vendlener 10:13:21, 3. Bojan Jocić 10:13:11.

6 órás ultramaraton: 1. Dejan Ubornji 60,95 km, 2. Uglješa Nikolić 59,36 km, 3. Branimir Stojanović 56,18 km. Csapat: 1. Trči ti 53 km.

12 órás ultramaraton, nők: 1. Szilágyi Szvetlana 112,36 km, 2. Violeta Jović 80,03 km. Férfiak: 1. Lukács Albert 123,49 km, 2. Bakó Gábor 109,18 km, 3. Fejes Zoltán 95,93 km. Csapat: 1. Zenta 170,13 km, 2. Trón 128,79 km, 3. Apraja-nagyja 124,55 km.

24 órás ultramaraton, nők: 1. Marina Nikolić 180,2 km, 2. Madarász Puskás Karolina 150,52 km, 3. Dragana Tabaković 134,62. Férfiak: 1. Jovica Spajić 204,05 km, 2. Mihal Šulja 203,52 km, 3. Željko Zeljković 202,46 km. Csapat: 1. Jótékonysági váltó 238,5 km.