2024. április 16., kedd
LABDARÚGÓ-EB – B CSOPORT

Győzelmi kényszerben az oroszok

A gyakorlatilag már továbbjutott angolok a kieséses szakaszra tekintenek előre, míg a sereghajtó oroszok csak győzelemmel léphetnek tovább a B csoport küzdelmeinek mai zárónapján a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon.

A négy ponttal éllovas angoloknak akár a vereség is beleférhet a hárompontos Szlovákia ellen St-Étienne-ben. Roy Hodgson tanítványai fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezhetik magukat, mivel egy sor szerencsétlen eredménynek kellene születnie ahhoz, hogy legalább a legjobb harmadikok között ne léphessenek tovább. A The Times szerint 99,9 százalék a továbbjutás esélye, ugyanakkor a napilap némi szarkazmussal hozzátette: ugyanennyi volt a valószínűsége annak is, hogy nem a bajnok Leicester City nyeri meg a Premier League-et.

A leicesteri hős, Jamie Vardy már a későbbi kilátásokról beszélt a szlovákok meccs előtt:

Nem félünk senkitől, mindig a lehető legmagasabbra kell helyezni a lécet. Aki úgy kezd meg egy nagy tornát, hogy semmit sem fog elérni, az biztosan nem viszi semmire” – vélekedett a csatár.

Az angol szövetséget vezető Greg Dyke közölte, a csapat célja az elődöntő, és a 68 éves Hodgson szerződésének meghosszabbítása is az Eb-n mutatott teljesítménytől függ.

Az Eb-újonc szlovákok egyik legjobbja, Marek Hamšík kifejtette, a csoport legjobb csapata vár rájuk St-Étienne-ben. Hozzátette, győzelemmel biztosan nyolcaddöntősök, de döntetlen esetén is jó esélyeik vannak. A statisztika angol győzelmet sejtet, hiszen a két együttes eddig 16-szor találkozott, Anglia 11-szer nyert, 3-szor pedig döntetlen eredménnyel ért véget a találkozó, Szlovákia csak kétszer ünnepelhetett a mérkőzés végén. Az angolok jó sorozatban vannak, hiszen veretlenül nyerték meg az Eb-selejtezős csoportjukat, a legutóbbi öt mérkőzésük közül pedig négyet megnyertek (Wales 2:1, Portugália 1:0, Ausztrália 2:1, Törökország 2:1), és csak az oroszokkal játszottak döntetlent.

Anglia–Szlovákia

Helyszín: Saint-Étienne, Stade Geoffroy Guichard (41 500 férőhely).

Időpont: 21 óra (RTS1, HRT2, M4).

Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (Spanyolország).

A várható kezdőcsapatok, Anglia: Hart, Walker, Cahill, Smalling, Rose, Alli, Dier, Rooney, Lallana, Vardy, Sterling.

Szlovákia: Kozáčik, Pekarík, Škrtel, Ďurica, Hubočan, Kucka, Pečovský, Mak, Hamšík, Weiss, Duda.

A kvartett másik meccsén a szintén hárompontos walesiek találkoznak az egypontos oroszokkal Toulouse-ban. Gareth Bale, az első Eb-jükön szereplő szigetországiak sztárja közölte, saját kezükben van a sorsuk, és ha valaki a torna előtt ezt mondja nekik, rögtön elfogadták volna. A meccs kimenetele és a csoport végeredménye szempontjából érdekes, hogy a walesiek az első és akár az utolsó helyen is végezhetnek.

A 2018-as vb-nek otthont adó oroszok csak győzelemmel léphetnek tovább, de ettől függetlenül is lesz izgulnivalójuk a zárókörben. Az UEFA ugyanis kedden a szurkolók rendbontásai miatt felfüggesztett kizárással sújtotta a szbornaját, azaz ha az orosz huligánok Toulouse-ban is randalíroznak, akkor a meccs eredményétől függetlenül idő előtt véget érhet az Eb a csapat számára. Az orosz és a walesi válogatott eddig kilencszer mérte össze erejét, az öt orosz győzelem mellett három döntetlen és egy walesi győzelem a mérleg, a gólkülönbség pedig 12:5 a szbornaja javára. Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi öt-öt mérkőzésén csak egy győzelem született, az is az Eb-n (Wales–Szlovákia 2:1). Az oroszok az elmúlt időszakban kétszer játszottak döntetlent (Anglia 1:1, Szerbia 1:1), és háromszor veszítettek (Szlovákia 1:2, Csehország 1:2, Franciaország 2:4), míg Wales az említett egy győzelmen kívül három vereséget (Anglia 1:2, Svédország 0:3, Ukrajna 0:1) és egy döntetlent (Észak-Írország 1:1) jegyzett.

Oroszország–Wales

Helyszín: Toulouse, Stadium de Toulouse (33 100 férőhely).

Időpont: 21 óra (RTS2).

Játékvezető: Jonas Eriksson (Svédország).

A várható kezdőcsapatok, Oroszország: Akinfejev; Szmolnyikov, Berezuckij, Ignasevics, Scsennyikov, Golovin, Neustädter; Kokorin, Satov, Szmolov, Dzjuba.

Wales: Hennessey, Chester, Williams, Davies, Gunter, Ledley, Taylor, Allen, Ramsey, Robson-Kanu, Bale.