2024. április 20., szombat

Vučić: Az acélgyárban 10000 dolgozónak lesz munkája

Aleksandar Vučić kormányfő kijelentette, Kínának köszönhetően nem 5 000 új munkahelyet teremtenek a szendrői acélgyárban, hanem 10 000 dolgozót foglalkoztathatnak az elkövetkező időszakban. Hozzátette: Szendrő Szerbia legmodernebb és leggazdagabb városa lesz nemsokára.

A kormányfő Tomislav Nikolić államfővel és Hszi Csin-pinggel közösen látogatott el az acélművekbe. E látogatással egyben véget ér a kínai delegáció háromnapos szerbiai hivatalos útja is. Vučić köszönetet mondott Smederevo polgárainak, az acélgyár szakszervezetinek és foglalkoztatottjainak is az eddigi munkáért és támogatásért – a gyár jelenleg mintegy 12 ezer munkást foglalkoztat.

A miniszterelnök emlékeztetett: hazánk 2–2,5 százalékos gazdasági növekedést jegyez majd az idén, s ez a német gazdaság fejlődésénél is magasabb, ami éppen az acélgyári munkásoknak és a hasonló üzemeknek köszönhető.

Emlékeztetőül: a HeSteel kínai vállalat 46 millió eurót fizetett a smederevói acélművek felvásárlásáért, s a tervek szerint a gyár átvétele e hónap végéig be is fejeződik.