2024. március 29., péntek

Betiltották a melegfelvonulásokat Isztambulban egy fenyegetés miatt

Az egyik ultranacionalista ifjúsági csoport ütlegekkel fenyegetőzött

Török hatóságok pénteken biztonsági aggodalmakra hivatkozva betiltották a júniusi isztambuli melegfelvonulásokat, miután egy szélsőséges csoport azzal fenyegetőzött, hogy mindent el fog követni a két rendezvény megakadályozására.

Isztambul belvárosában most vasárnapra terveztek egy menetet a transznemű emberek támogatására, míg az idei meleg büszkeség parádét, amely korábban a muzulmán világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye volt, egy héttel későbbre, június 26-ára hirdették meg.

A városi kormányzó hivatala közleményében a közbiztonság miatti aggodalmakra hivatkozva tiltotta be a felvonulásokat. A szervezők válaszul közölték, hogy jogi úton megtámadják a szerintük alkotmányellenes döntést. Az Evrensel című török lap aktivistákat idézett, akik a tiltás ellenére is fel akarnak vonulni.

Iszambulban szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben az elmúlt hónapok pokolgépes merényletei miatt. Ráadásul az egyik ultranacionalista ifjúsági csoport azzal fenyegetett, hogy meg fogja akadályozni a felvonulásokat.

"(Üzenjük) állami tisztségviselőinknek: ne hagyják, hogy nekünk kelljen ezzel foglalkozni. Vagy tegyék meg, ami szükséges, vagy mi tesszük. Minden kockázatot vállalunk, hogy közvetlenül megakadályozzuk a felvonulást" - fenyegetőzött újságírók előtt szerdán Kursat Mican, a csoport isztambuli vezetője. "Nem vállalunk felelősséget azért, ami ezután fog történni" - tette hozzá Mican, s egy török szólást idézett, amely szerint "ha nem tanulsz tapasztalatból, majd tanulsz az ütlegekből".

Eltérően számos más muszlim államtól Törökországban nem bűncselekmény a homoszexualitás, ugyanakkor a másság iránti előítéletek széles körben elterjedtek. Az isztambuli melegfelvonulás 14 éves múltra tekint vissza, de tavaly már egyszer betiltották azzal az indokkal, hogy a muszlim böjti hónap, a ramadán idejére esett. Ennek ellenére is ezrek vonultak akkor utcára, a rendőrség pedig vízágyukat és könnygázt vetett be a békés tiltakozók ellen.

Az idén tervezett felvonulások is a ramadán idejére esnek.

Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa tavaly megdöbbenésének adott hangot a felvonulók elleni brutális fellépés miatt. Muiznieks hangsúlyozta, hogy a békés gyülekezés joga alapvető emberi jog, s "a rendőrségnek megvédenie kell a tüntetőket, nem pedig megtámadnia".