2024. április 20., szombat

A tehetség nem egyenlő a talentummal

Idő és érettség kell ahhoz, hogy a tehetség teljesítménybe, talentumba forduljon – vallja dr. Gyarmathy Éva pszichológus, lélektani szakíró

Lehet-e a tehetséggondozást elrontani? Mivel jár a tehetség címke? Melyek a jó tehetséggondozás ismérvei? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kerestük fel dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológust, elismert magyarországi szakembert, aki számos cikkben, különböző fórumokon való megnyilatkozásban szólt már a sikeres tehetséggondozásról, hangsúlyozva a tehetségfejlesztés buktatóit is. Most lapunknak nyilatkozva fejtette ki ehhez kapcsolódó meglátásait.

A tehetséggondozás szót mindig pozitív értelemben használjuk. De bizonyára arra is akad példa, amikor a jó szándék, a tehetséggondozása valahol kisiklik, például túlhajszolt lesz a kisgyerek, vagy olyan terheket rónak rá, aminek valójában nem is tud megfelelni. Ön szakemberként mit gondol, lehet a tehetséggondozást „elrontani”?

– Bármit el lehet rontani, az olyan finom hangolást kívánó tevékenységet pedig, mint amilyen a tehetséggondozás, nem könnyű jól csinálni. A legbiztosabban a túlformalizálással és az uniformalizálással lehet a tehetséggondozást elrontani. A tehetség sokféle fejlődési igénye és amiatt, hogy a tehetség épp attól tehetség, mert nem úgy és nem olyan tempóban fejlődik, mint ami általában jellemző, nem lehet szűk kritériumrendszerben foglalkozni vele. Ezért teremnek a tehetségek annyira bőven klubokban, önfejlesztő körökben és olyan intézményekben, amelyek semmi máshoz nem hasonlítanak.

A tehetséggondozás másik biztos zsákutcája, ha tehetségazonosítással kezdik. Ezzel ugyanis a már amúgy is fejlődő tehetségeket felcímkézik, és sokszor nem is történik sokkal több velük, mint hogy megkapták ezt a terhet. Ha minden jól megy, kibírják, de a tehetség címke lelki fejlődési zavarokat is okozhat. A tehetséggondozásban lehetőséget kell adni mindenki számára a fejlődésre, és aki többet és gyorsabban akar fejlődni, az lényegében maga azonosította magát tehetségként. Nekik aztán már személyre szabott, tudatos fejlesztésre is lehetőséget lehet adni.

A tehetség és a talentum szót a legtöbbször szinonimaként használjuk, de Ön felhívja a figyelmet a különbségre a tehetség és a talentum között. Miben áll ez a különbség?

– A tehetség folyamatosan fejlődhet az emberben, de fejlődési idő és érettség kell ahhoz, hogy ez teljesítménybe, talentumba forduljon. A talentum értéket jelent, amikor már nem csupán önmagában érték, hanem értéket hoz létre a tevékenységével. Tizenéves kortól lehet erre számítani, de egyénenként és területenként is nagyon eltérő, mikor jut el a tehetség a talentummá válásig. Zenei területen például igen hamar kezdenek fellépésekkel megmutatkozni talentumként is a tehetségek, ezzel szemben, mondjuk, az írók jellemzően később jelentkeznek az első átütő művükkel. Lényeges különbség van a tehetség fejlődésének és a talentum megmutatkozásának támogatásában. Nem jó tizenéves kor előtt teljesítményelvárással nyomni a fejlődést, mert ez a tehetségfejlődést hátrányosan befolyásolhatja, de a továbbiakban is, amíg maga a tehetség nem fordul a talentum, vagyis érték létrehozása irányába, addig elsősorban a fejlődését kell támogatni, nem pedig a teljesítményt.

Melyek a jó tehetséggondozás ismérvei?

– Az alapvető, amit Bródy János a kapuról énekel: mindig mindenki számára nyitva áll. Sokféle tevékenységet felkínálva a tehetség sokféle formájának ad utat. Bárhonnan jön valaki, legyen lehetősége fejlődni. Egyébként pedig a nagy szabadság és a személyre szabottság a legfontosabb. Ez talán még ellentmondásnak is tűnik, mert ha szabadságot kap valaki a fejlődéséhez, akkor miről szól mégis a személyre szabottság? A tehetségek a szokásosnál erőteljesebben járják a saját útjukat, és ez gyakran nem találkozik a környezet elvárásaival. Ez nem öntörvényűséget jelent, bár annak is tűnhet. Ahhoz, hogy más eredményre jusson valaki, más utakon kell járni, és ez az, amiért szüksége van a szabadságra. Ugyanakkor a tehetség sem mindentudó, sőt, lehetnek igen gyenge pontjai, és minél fiatalabb, annál kevésbé ismeri a fejlődéséhez a környezeti lehetőségeket. Később pedig teljesítményeinek a hasznosulásában lehet tanácstalan.

A tehetséggondozásnak is, mint minden fejlesztő eljárásnak, értő odafigyeléssel, az egyénnek megfelelő környezet megteremtésével lehet a fejlődéshez igazán hozzájárulnia. Ha széles keretek között felkínált tevékenységek, eszközök, utak, intézmények közül választhat az egyén, akkor ezzel irányítást kap, de megtartható a szabadság. Így a jó tehetséggondozás olyan, mint a tehetség maga: érzékeny a helyzetekre, és változtatni képes.

Többször is nyilatkozta már, hogy ártalmas lehet a gyerekek korai teljesítményhajszolása. Mi számít hajszolásnak, és milyen ártalmakkal számolhatunk ilyen esetekben?


– Minden teljesítmény, ami a gyerek vágya nélkül való, az hajszolás. Egy érzékeny gyereknél még egy dicséret is az lehet. Egyik rendkívül gyorsan fejlődő kislány azt a tevékenységet, amiben megdicsérték, azonnal abbahagyta. Azt mondta, nem akarja, hogy rossz legyen, amit csinál. Két másik óvodás kisgyerek is abbahagyta a tevékenységet azon a területen, amiben tehetségként kiválogatták. A tehetség amúgy is hajszolja magát a fejlődésben, ha erre lehetőséget kap, de még ebben is megvan a saját tempója, és itt is veszélyes a túlhajtás. A teljesítményre irányulás azt jelenti, hogy már nem csupán a tevékenység területe iránti szabad érdeklődés és bevonódás a vezető attitűd, mert a fókusz kifelé is fordul a megmutatkozással. Így a gyerek figyelme a feladat érdekessége mellett arra is irányul, hogy a feladatot jól kell megoldani. A teljesítmény mindenképpen feszültséggel jár, ami nem baj, de akár tehetség, akár nem, ha erre még nem készült fel valaki, akkor a terület elhagyása, korai kiégés és akár nagyon súlyos pszichés zavar is bekövetkezhet.

Egyik cikkében azt írta, hogy a kisgyerekeknél a tanulás kulcsa a szorongásmentesség. A tapasztalatok szerint a valamiben vagy akár több területen is kiemelkedően teljesítő kisdiákokat mind a szülők, mind a pedagógusok sokat foglalkoztatják iskolában való és iskolán kívüli tevékenységekkel is, s ez szorongáshoz, túlhajszoltsághoz is vezethet. Hogyan lehet rátalálni a tehetséggondozásban arra az útra, amelyen a tehetséges diákok úgy tudnak kibontakozni, hogy ne legyenek túlterheltek? Vannak erre általánosan megfogalmazható praktikák, módszerek a pedagógusok, szülők számára?

– Fontos tudni, hogy sokszor maga a tehetség hajtja túl a tevékenységet, éppen amiatt a sajátossága miatt, hogy fejlődni akar. A szülők pedig próbálják visszafogni. A legegyszerűbb, ha észszerű keretek között maga a tehetség dönt a fejlődéséről. Ha valóban szeret egyik versenyről a másikra menni, és nem a tanár vagy a szülő kedvéért hajtja magát, akkor nem kell visszafogni. El kell viszont fogadni akár azt is, ha leáll a versenyzéssel, vagy, mondjuk, a különórákkal. Lehetnek olyan időszakok, amikor új irányban akar fejlődni, és ehhez le kell építenie a korábbiakat. Ezért nem jó korán besorolni valamilyen területbe a gyereket, hanem széles választékot kell adni neki.

Az értő odafigyelés egyrészt azt jelenti, hogy vegyük észre, ha a gyerek nagyon kerül valamilyen tevékenységet, szorong, visszahúzódó vagy agresszív, mert ezek a jelei, hogy nem a saját útját járja. Másrészt arra is figyelni kell, hogy a gyerek milyen tevékenységeket keres, mert aktuálisan azon a területen akar fejlődni, vagyis ott a kulcs. Mindenkinek köze van a saját fejlődéséhez, a tehetségek pedig ezen a téren különösen érzik, mi kell nekik. Ha körülveszi a környezet lehetőségekkel, meg fogja ragadni a neki valót, ha egyébként nincs túlterhelve feladattal és teljesítménynyomással. Sokszor az iskolai unatkozás fárasztja le a tehetséges gyereket, és nem marad ideje, energiája a saját fejlődésére.

A tehetségnek elsősorban szabadságra van szüksége. Emellett biztonságra, széles keretekre, hogy ne vesszen el a sokféleségben, ami számára mind vonzó kihívás lehet. Az értelmes szabályok hiánya legalább annyi szorongást tud okozni, mint, mondjuk, a túlterhelés.

A fejlődést a partneri kapcsolat segíti a legjobban, aminek alapja a kölcsönös bizalom és a megegyezés. Kezdetben ott van a bizalom a gyerekben a felnőttek iránt. Ezt úgy lehet megtartani, hogy a felnőttek is bíznak a gyerekben, és nem igyekeznek folyton irányítani, és rajta keresztül bizonyítani, hogy jól teszik a dolgukat. Ha elhiszik, hogy a gyerek fejlődni akar, akkor valóban akar majd. Így fejlődni is fog. A tehetséggondozás ennek a folyamatnak a kiszolgálása.