2024. április 16., kedd

Légyott a könyvvel!

Tegnap délután és este zajlott a Zentai Alkotóházban a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok vajdasági záróeseménye, melynek első része, a könyvheti zsibongó, könyvturkáló és könyvvásár az Alkotóház udvarában és a VMMI oszlopcsarnokában elsősorban a legfiatalabbakat szólította meg.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az ide sereglő alsós korosztály több csoportra oszlott, és különböző játékos foglalkozásokon vettek részt. Ugyanakkor az idősebbek is élvezetesen és hasznosan tölthették el itt az idejüket, hiszen az üdítő gyermekzsivajon túl aprópénzért vásárolhattak antikvár könyveket, emellett a vajdasági kiadók is kedvezményes áron kínálták a legújabb kiadványaikat.

A programról Varga Tamást, a házigazdaként, szervezőként és kiadóként is jelen lévő Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját kérdeztük, aki elmondta, tavaly is szerveztek hasonló programokat a gyerekeknek, akik imádták a rendezvényt, utána még heteken át lelkesen integettek neki az utcán; ugyanakkor ő maga is hasonlóan érzett. Képzőművészeti, versírói, mozaikkirakós és egyéb hasonlóan kreatív munkában vehetnek itt részt a fiatalok. A szervezők megpróbálják őket a könyv szeretetére szoktatni, hogy ne csak az okostelefonok kössék le őket szabadidejükben, és ne csupán a tévéből és az internetről informálódjanak. Tapasztalják meg azokat az értékeket, amiket csakis a könyv adhat meg számukra.

A gyermekprogramok elcsitultával a vajdasági kiadók vették át a terepet, bemutatva az érdeklődőknek a legfrissebb kiadványaikat, melyekkel a 87. Ünnepi Könyvhéten is szerepeltek.