2024. március 28., csütörtök

Clinton nyerte az utolsó demokrata előválasztást

Hillary Clinton nyerte az utolsó, helyi idő szerint kedden az amerikai szövetségi fővárosban, Washingtonban rendezett előválasztást az elnökjelöltségért folyó demokrata küzdelemben.

Az eredményekből az látszik, hogy Clinton fölényes diadalt aratott ellenfele, Bernie Sanders vermonti szenátor fölött. Az egykori first lady a szavazatok 78,7, míg riválisa a voksok 21,1 százalékát szerezte meg.

Az önálló közigazgatási egységnek számító Washington területén 46 delegátusról döntöttek a választók. A voksolásnak már nem volt tétje, mivel a volt külügyminiszter már a múlt heti előválasztásokon megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását.

Sanders mindenesetre eddig nem lépett vissza Clinton javára.

 A választási eredményt még össze sem számolták, amikor a két demokrata párti politikus tárgyalásokba kezdett. Másfél órás egyeztetés után Clinton és Sanders is anélkül távozott, hogy válaszolt volna az újságírók kérdéseire. Az azonban bizonyos, hogy a vermonti szenátor helyi idő szerint kedd este sem jelentette be, hogy támogatná a volt külügyminiszter elnökjelöltségét.

Később Clinton kampánystábja közölte, "pozitív" hangvételű beszélgetést folytattak Sanderssel a Demokrata Pártról és arról a "veszélyes fenyegetésről", amelyet Donald Trump várható republikánus elnökjelölt jelent az Egyesült Államokra.

Sanders a szavazás idején sajtótájékoztatót tartott Washingtonban, és leszögezte, a Demokrata Pártnak alapos változásokra, megújulásra van szüksége, és ennek érintenie kell a választási rendszert is. A szenátor a szuperdelegátusok - tehát a nem kötött mandátumú kongresszusi küldöttek - rendszerének eltörlésére szólította fel pártját, arra hivatkozva, hogy így megkönnyíthetik a szavazást az állampolgárok számára.

A vermonti szenátor emlékeztetett arra, hogy az előválasztási folyamatban 1900-2000 kongresszusi küldött támogatását szerezte meg, és szavai szerint "ezek az emberek egy átalakult, megújult Demokrata Pártot akarnak látni, olyan pártot, amelyik képes szembeszállni a gazdagokkal és a hatalmasokkal". Elemzők szerint a szenátor azt szeretné elérni, hogy az általa hirdetett politikai programból sok elem kerüljön be a Clintonéba.