2024. március 28., csütörtök

Berta László százszoros véradó

Elismerés Zentán a többszörös véradóknak

Szombaton Zentán a városháza dísztermében az önkéntes véradók világnapja alkalmából a Vöröskereszt helyi szervezete ünnepséget rendezett, amelyen megjutalmazták a községben élő többszörös véradókat. Az összejövetelen a Zentai Közkórház transzfúziós osztályának az elmúlt évben kifejtett tevékenységéről dr. Kecskés Benedek Andrea, az osztály szakorvosa számolt be az egybeelegyülteknek.

A százszoros véradó Berta László (Horváth Zsolt felvétele)

A százszoros véradó Berta László (Horváth Zsolt felvétele)

Az osztályon tavaly 1732 egység vért gyűjtöttek össze, s a véradók közül 126-an először, 1760-an pedig már az előző években is adtak vért. A szolgálaton belül 995 egységet, terepen pedig 640 egységet gyűjtöttek össze. A véradásban aktívan részt vesznek a zentai középiskolások is, és a vérátömlesztő osztályon nagyon büszkék a véradóikra. Örülnek annak, hogy az önkéntes véradók hívásra is elmennek vért adományozni, lehet rájuk számítani. Dr. Kecskés Benedek Andrea a Vöröskereszt munkatársainak és aktivistáinak is megköszönte az együttműködést, mivel nélkülük nem tudnák megvalósítani akcióikat.

Az ünnepségen elismerésben részesítették többek között Berta Lászlót, aki százszor adott vért. Hetvenötszörös véradóként díjazták Kalmár Atillát, Kókai Attilát, Raffai Csabát, Papp Ferencet, Göblös Zoltánt és Dukai Bélát. Ötvenszeres véradóként Ivković Róbertet, Muškinja Radivojt, Surányi Boldizsárt, Hangya Józsefet, Móra Zoltánt, Döme Attilát díjazták. Rajtuk kívül elismerést vehettek át a harmincötszörös és a hússzoros önkéntes véradók is.

Az ünnepség művelődési részében fellépett László Árpád, a zentai Stevan Mokranjac Zeneiskola növendéke, és a Vér életet jelent című pályázatra beérkezett fogalmazásokból is hallhattunk összeállítást.