2024. március 29., péntek

Fokozottabb ellenőrzés a kisérettségin

Szerdán kezdődik a megmérettetés anyanyelvből

Snežana Marković oktatásügyi miniszterhelyettes hangsúlyozta: néhány tíz iskolában a felügyelők az iskola kapujának a nyitásától egészen annak bezárásáig figyelemmel kísérik a folyamatot.

A kisérettségi tesztjeinek az iskolákba érkezését is fokozottabban felügyelik: a tesztek útját a rendőrség kíséri, de a pénzverde előtt is ott állt a rendőrség, amikor a teszteket nyomtatták, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (BIA) pedig bent felügyelt. A tesztek az idén is lezárt biztonsági zacskókban érkeznek, a diákok előtt bontják fel őket.

Ezekre az intézkedésekre a 2013-ban történt lopás miatt is szükség van, hogy ne forduljon elő még egyszer. Mint ismeretes, akkor egy nyomdai alkalmazott kicsempészte a nyolcadikosok matematika- és szerb nyelvi záróvizsgájára elkészített feladatlapokat, és árusította. Másrészt a még szigorúbb felügyelet azért is indokolt, mert az elmúlt évek eredményeinek elemzése alapján több iskolában is történtek szabálytalanságok, például egyes, a saját iskolájukban, a saját tanulóikra felügyelő tanárok „nem hallották meg” a súgást, „nem vették észre” az egymástól való átírást, de akár a tesztek kitöltésében is segítettek a diákoknak, vagy több pontot adtak értékeléskor, hogy a diákjaik minél jobb eséllyel pályázhassanak a kívánt középiskolai szakokra. Ilyesminek természetesen nem szabadna megtörténnie egyetlen iskolában sem, erre felhívta a figyelmet Srđan Verbić oktatásügyi miniszter is.

A diákok három egymást követő napon vizsgáznak. Szerdán, június 15-én anyanyelvből, csütörtökön matematikából írnak tesztet, a kombinált tesztet pedig pénteken töltik ki, mindhárom esetben 9-től 11 óráig.

Előzetes eredmények 19-én, véglegesek pedig június 24-én lesznek. A kívánságlistákat június 25-én és 26-án tölthetik ki a tanulók. A raglista – hogy ki melyik iskola melyik szakára jutott be – július 4-én lesz ismeretes. Az első fordulóban az iratkozás július 5-én és 6-án zajlik.