2024. március 28., csütörtök

Harmadszor tüntettek a rombolás ellen

A becslések szerint jóval több mint 7 ezer ember gyűlt össze szombat este Belgrádban

Szombaton este a Ne fojtsuk meg Belgrádot (Ne da(vi)mo Beograd) polgári kezdeményezés felhívására harmadik alkalommal tartottak tiltakozást a Savamala városnegyedben az éjszaka leple alatt, símaszkokban elkövetett épületrombolás miatt. A tiltakozók ezúttal is a városi képviselő-testület épülete előtt jöttek össze, később onnan indultak sétára a város központjában.

A résztvevők számával kapcsolatban különböző, egymástól igencsak eltérő becslések hangzottak el. A B92 tudósítói szerint a belgrádi vkt épülete előtti tér megtelt, ott pedig akár 7 ezer ember is elfér. Később a környező sugárutakról is érkeztek még tiltakozók. Az utcai séta a szerb kormány épülete előtt ért véget. A polgárok a „Kié a város? Miénk a város!” és ehhez hasonló jelmondatokat skandáltak.

A szervezők közölték, egy hónappal az első felvonulást követően most ismét összegyűltek az emberek és követelték a felelős személyek megnevezését és felelősségre vonását. Az előző két megmozdulás eredményeként könyvelték el, hogy a Savamala városrészben történteket a hatalom nem söpörte a szőnyeg alá.