2024. április 18., csütörtök

Gyógyfürdő után wellnessközpont

Több mint hetven esztendő után újra országosan ismert fürdőhellyé válhat Ada község, ha valóra válnak a helyi önkormányzat tervei, és megépül a wellnessközpont, vagyis a hévízzel üzemelő családi fürdő az adai rekreációs központban. Mindehhez a természeti lehetőségek adva vannak: a Tisza a festői ártéri erdőkkel, valamint a földben lévő kiaknázatlan termálvíz. Részben rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra is: a Tisza-parti kemping és a vízi csúszdákkal felszerelt, hárommedencés adai strandfürdő, amely az elmúlt években jelentősen megújult, illetve vannak szálláshelyek a sportpanzióban, a hotelban és magánházaknál.

A fürdő és a fürdőturizmus Ada községben nem ismeretlen fogalom, mivel a Mohol határában lévő Olovacs (Orlovača) mocsaras terület vize és sara már a legrégebbi időktől fogva gyógyhatásáról ismert, és a múlt század első felében ezen a helyen országos hírű fürdő működött, aminek manapság már nyoma sincs. Szakemberek szerint a gyógysár ízületi, nőgyógyászati és bőrbetegségek gyógyítására alkalmas. A moholi határban, a falutól körülbelül 6 kilométerre elterülő Olovacs csak dűlőúton közelíthető meg, hiszen a péterrévei műúttól körülbelül 2 kilométerre nyugati irányban található. Baranyi István moholi helytörténész kutatásaiból tudjuk, hogy az említett helyen a péterrévei Pintér Mátyás 1910-ben Olovacs-fürdő néven nyitotta meg az első magánfürdőt. A víz elemzését 1912 áprilisában Budapesten dr. Hankó Vilmos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja végezte el, és megállapította a víz gyógyhatását. Ezt a belgrádi Balneológiai Intézet szaklaboratóriumában 1929-ben elvégzett vizsgálat is igazolta. A helyszínen 1932-ben ötven személy befogadására alkalmas gyógyfürdő épült, és a helybeliek mellett vidékiek is látogatták. A gyógyfürdő a Jugoszláv Királyság egyik legismertebb ilyen jellegű létesítménye volt. Az 1942-es nagy árvíz idején azonban a fürdőépület összeomlott. Amíg a gyógyfürdő üzemszerűen működött, a Mohol és Péterréve határán lévő bakterháznál a személyvonatok megálltak, hogy az utasok gyalogosan is elérhessék. Manapság már a vonat sem jár arrafelé, és az egykori gyógyfürdő területe is elhanyagolt, mocsaras terület. Az elmúlt hetven esztendőben nem építették újjá a fürdőt. Jóllehet az ötlet többször felmerült, nem vált valósággá. A helybeliek viszont jól ismerik a gyógyhatását, ezért továbbra is szívesen látogatják az Olovacsot, ami betyárstrandként működik. Gyerekként jómagam is többször jártam ott fürödni. A nagyszüleimtől pedig azt hallottam, hogy a királyi Jugoszlávia idejében sok vidéki is látogatta a fürdőt. Öregapám sokszor felemlegette a jellegzetes viseletű bácskai svábokat, akik lovaskocsin vonultak a fürdőhelyre a Moholi nagy úton.

A jelen azonban biztatónak tűnik, ha megvalósulnak az adai önkormányzat tervei és beruházásai. Adán ugyanis tavaly december végén mutatták be a leendő wellnessközpont fő tervét. A központ Adán, a rekreációs központban épülne meg, a strandfürdő szomszédságában. A munkálatok már tavasszal megkezdődtek az 1000-1100 méteresre tervezett, 60-62 Celsius-fokos meleg vizet adó termálkút fúrásával. Az illetékesek állítják, hogy a munkálatok a terv szerint haladnak, és várhatóan őszre elkészül a termálkút. Ez pedig fürdővárossá teheti Adát. A hévízzel ugyanis jelentősen növelhetnék a strandfürdő kapacitását is, mivel így a kültéri medencék vizét 27 Celsius-fokra tudnák melegíteni egy hőcserélős rendszerrel. Ezzel a fürdőidényt két hónappal meghosszabbíthatnák, májustól októberig. Átütő sikert azonban a wellnessközpont, vagyis a hévízzel üzemelő családi fürdő megnyitása hozhatna. A tervek szerint a több mint 1700 négyzetméteres épület háromszintes lenne, és mellette parkolót alakítanának ki. Az épületben lenne pince, itt helyeznék el a hévíz kezelésére szolgáló vízgépészetet. A földszinten egy nagy medencetér lenne három kisebb-nagyobb méretű medencével és öltözővel a vendégek számára. Egy-egy medencét terveztek a csecsemők és gyerekek, valamint a felnőttek számára, illetve egy ülőgyógymedencét a pihenni vágyó idősebb személyeknek, de akár a fiatalok részére is. A tervek szerint az ülőmedence 32,56 négyzetméteres, a felnőttmedence 139,9 négyzetméteres, a két részből álló csecsemő- és gyermekmedence pedig 33,37, illetve 63,93 négyzetméteres lesz. A felső szinten pihenőtermek, szauna és vendéglő várná majd a látogatókat, valamint nyitott külső teraszok. A létesítmény 200 személy egyidejű befogadására lesz alkalmas. A későbbiekben, egy újabb beruházás keretében, a wellnessközpont kibővíthető lenne további két kültéri medencével is, amelyek össze lennének kötve a létesítménnyel, ahova ki és be lehetne úszni, illetve egy kültéri gyermekmedencével. Mindez egyelőre terv, de az adai önkormányzat vezetősége két éven belül szeretné valóra váltani.