Szinte nem múlik el nap, hogy az ország politikai vezetésének egyik vagy másik tagja ne hangoztatná (a sajtó előtt), hogy Szerbia mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több külföldi tőkét vonzzon az országba. Szóbelileg a kedvezmények sokaságát sorolják fel, a gyakorlatban azonban a kelleténél sokkal kevesebb történik. Csupán egy példa az a belga befektető, aki ígérte és vállalta, hogy Zentán már az idén megépít egy, biomasszával működő, erőművet, s ezzel nemcsak hosszú időre megoldja a város nagyjából egynegyedének a távhőszolgáltatását, de elektromos energiát is termel. Az önkormányzat – állítólag – már korábban elvégezte a rá eső feladatokat, s most az illetékes minisztériumi irodák valamelyikében, egy fiókban porosodik a kérelem, de sehogyan sem akar eljutni a döntéshozóig. Nehéz elhinni, hogy olyan összetett ügyről volna szó, amelynek elemzése, átgondolása hónapokat venne igénybe. Egyszerű lezser viszonyulásról, hogy ne mondjuk, hanyagságról van szó.
Ez a magatartási forma pedig nem csupán ezen a területen jellemző. Ha további vajdasági példával akarunk élni, csupán a szabadkai Siemens villanymotor-gyárig kell elmennünk. Akik akár csak felületesen is figyelemmel kísérik a szélenergia áramtermelés céljából való felhasználását, minden bizonnyal tudják, hogy a német cég a világon negyedik helyen áll a szárazföldön, és első helyen a tengeren létrehozott szélerőművek gyártói között. Csupán Szabadkáról évente tizennégyezer generátort szállít a világ csaknem kétszáz országába. A honi üzemrészleg lehetőségei azonban ennél sokkal nagyobbak, mivel a kereslet egyre növekedik.
A Siemens gondja azonban ott kezdődik, hogy számos alkatrészt kénytelen Szerbián kívülről importálni, mivel az országban nem talál elegendő, megfelelő tudással és kapacitással rendelkező beszállítót. A szabadkai gyárnak van ugyan háromszáz szerbiai partnere, akik eleget tesznek az általános feltételeknek, de még tizedük sem alkalmas arra, hogy megfeleljen a Siemens igen magas követelményeinek. Pedig a Szerbiában legnagyobb külföldi beruházónak számító Siemens partnerének/beszállítójának lenni nemcsak óriási megtiszteltetés, hanem hatalmas anyagi és fejlődési lehetőség is.
Igaztalan lenne azt állítani, hogy a szerbiai cégeket nem érdekli ez az együttműködés, hiszen a szabadkai üzem vezetése szinte folyamatosan ötven jelentkezővel tárgyal a mindkét fél számára előnyös kooperáció kialakításáról. A végső megállapodás elé számos akadály gördül, s ezek között is legnagyobb az érdeklődők technológiai színvonalának „gyengesége”. Közérthetőbben szólva, messze elmaradtunk a világ műszaki-technológiai fejlődésétől, s a lemaradás leküzdéséhez nemcsak megfelelő tudás, de igen komoly összegeket felemésztő befektetésre is szükség van.
Ilyen jellegű beruházásokat egyik magánvállalat sem képes a saját erejéből véghezvinni. Az állam, legutóbb éppen a gazdasági miniszter, mindennemű segítséget megígért, de eddig ezek csak üres szavak voltak.
A szigorú feltételek teljesítésének finanszírozása kifizetődő lenne, hiszen a Siemens illetékesei szerint évente nagyjából 150 millió euró értékű, vagyis a szabadkai gyár kapacitása egyharmadának kielégítését lehetne megoldani „helyben”.
Aligha kell bárkinek magyarázni, hogy ez hány új munkahelyet jelenthetne.
Kétségtelen azonban, hogy – főleg gazdasági területen – nem elég csak a szándék. Konkrétan is tenni kell valamit a siker érdekében.
