2023. február 1., szerda

Ősztől már felsősök lesznek

A Petőfi Sándor Általános Iskolában tegnap hangulatos műsor keretében búcsúztatták el az iskola negyedikes tanulóit. A kis ballagók összesen 181-en voltak, akik ez alkalommal megkapták aprócska puttonyaikat. Ebből 171 negyedikes tanuló ballagott a szerb, valamint 10 a magyar tagozaton, őket tanító nénijük, Beck Izabella kísérte ki.

A színvonalas évzáró műsor keretében a közönség az elsősök és harmadikosok szavalatai és táncelőadásai mellett az iskola második és negyedik osztályos tanulóinak színjátszó előadását is élvezhette. A negyedikesek már elsős koruk óta foglalkoznak színjátszással, a csoportjuk neve Négynyolc. Ez alkalommal Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című regénye alapján összeállított előadást adták elő, amelyet Crnkovity Gabriella, az Újvidéki Színház színművésze rendezett. A darabbal kiemelkedő sikereket értek el a IX. Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón. Ezután részt vettek a debreceni Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválon is, ahol a Kárpát-medence 25 legjobb előadását vitték színre. Az iskola évzáró műsorának másik kiemelkedő műsorszáma a másodikosok Békés Márta Iskolabolygó című verséből dramatizált előadása volt, amelyet Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház társulatának színművésze állított össze. A kicsiket Tót Hajnalka tanító néni készítette fel. Ezzel a darabbal a másodikosok a bácsfeketehegyi gyermekszínjátszó találkozón szintén nagy sikereket értek el, és meghívást kaptak a holnap Zentán megrendezésre kerülő, 9. Mosolytenger Gyermekfesztiválra, ahol az egyedüli gyermekszíndarab előadóiként fognak szerepelni.