– Hála Istennek jól érezzük magunkat. Csókol szerető anyukád. – Purgly Irma kisasszony megnyugvással olvashatta édesanyja szép kézírással rótt zárósorait a színezett képes levelezőlapon, amely, 1905-ben, a postai bélyegző tanúsítja, egy nap alatt tette meg az utat Herkulesfürdő és Szabadka között. A szőregi illetőségű Frau Alexandra Nedeljkovits sem várakozott többet a nagyságos Olga asszony által a fürdővárosban feladott képeslapra. Hiába, a vasút, amelyen a posta is utazott, nagy dolog volt abban a korban. Az 1858-ban átadott Bécs–Budapest–Temesvár–Báziás vonal összekötötte a császárvárost az al-dunai kikötővel. A szárnyvonalak behálózták a vidéket. Ennyit a vasútról. Térjünk vissza a fürdővároshoz. A törökök végső kiűzetésében résztvevő Hamilton marsallnak erős köszvénye lehetett, mert a Cserna-völgyében található termálforrásokból vízmintát vitt magával Bécsbe, és azt ott kivizsgáltatva, annak jótékony hatását közhírré téve megalapozta Herkulesfürdő hírnevét. Milyen egyszerű gyógyturizmust szervezni. Kell hozzá egy csontfájós marsall, némi infrastruktúra, vasút és szállodák, a termálvíz úgyis adott, és indulhat az úri közönség fürösztése. Amiről eddig meséltem, az néhány órás utazás, térben és időben. Oda és vissza. Síkságon és lassú hegyi utakon. Gépkocsival Fehértemplom, Oravicabánya, Szörényi-érchegység, a Cserna-völgye, végül Herkulesfürdő.
Herkulesfürdő: A falként emelkedő sziklafal és a cserna kevés helyet hagyott építkezésre
Zöld, párás tájon haladunk. Fákból, sziklákból, mellettünk mintha falak magasodnának. Hegyek között keskenyebb az ég, szűkebb a fény, és ha kitárjuk karunkat, megérinthetjük jobb kézzel a fátyolos hajnalt, bal kézzel az alkony hamvát és közte, közte megjelenik a véghetetlen, az időtlen időtlenség, amit sem fénnyel, sem sötéttel nem mérhetünk. Annyiszor megtapasztaltuk már, ismeretlen tájra kell kanyarodni, hogy régen sem látott ismerős térbe és időbe kerüljünk. Az út menti dús növényzeten csorog a zöld fény, párás katlanok nyílnak, emelkedőn kaptatunk, és csendesen ereszkedünk. Ilyen az utazás. Az ember úton jár, és mellette elhalad a táj. Végül is megérkezik. A falként emelkedő sziklafal és a cserna kevés helyet hagyott építkezésre. Századfordulós villák kialudt fénye szürkéllik, egykor légfürdő volt, ma üresen fojtogat. Melankólia, abszint és ócska halál emléke. Infáns nők és tojásszagú termálvízek.
Herkules-tér. A képeslap Fenyves Oszkár kiadása
Szalonbüdösség és rozsdás fodrai az emlékezésnek. A Neptunban a császári pár szállt meg. Sissi a szaletli árnyékából réved a messze távolba, amely itt 160 év után is elég szűkre szabatott. A monarchiabeli szállodák egymásra néznek, de szemük fénye cserepekre tört. Aligha látják egymást. Herkules az ódivatú téren esténként magányos. A Cserna folyó meg csak fut megállíthatatlanul délre, a Duna felé. Az idő rétegei itt csendesen egymásra rakódnak, mint a mederben a hegyről jött törmelék. A régebbit rendszerint elfedi, amit ma hoz a folyó. Itt kemény betonba öntve égbe szökő szállodák a közelmúlt emlékhelyei. A Minerva, az Afrodite, a Cserna és az elengedhetetlen Dacia jelzi, hogy hol is vagyunk. A közelmúlt úgy ágaskodik a jelenre, mintha feledtetni akarná, hogy jártak itt korábban más idők is. A klasszicista stílus és a barokk a múlté. Majdnem azt írtam, hogy az élet is, de igazságtalan lennék. Az, csupán megváltozik és megy tovább. Mint egykor Kossuth Orsava felé, Micsoda végzetes út. Sokak szerint tisztességtelen.
A szőregi illetőségű Frau Alexandra Nedeljkovits sem várakozott többet a nagyságos Olga asszony által a fürdővárosban feladott képeslapra
Ezernyolcszáznegyvenkilenc augusztus 17-én, más magyar forradalmárokkal együtt Orsavánál hagyta el Kossuth apánk a hazát. Szemere Bertalan pedig a Cserna torkolata alatt emelkedő Allion-hegy tövében, a Habsburg és az Ottomán Birodalom közötti senki földjén ásta el a magyar Szent Koronát. Ilyen a koronák és a nemzetmentők sorsa. Vagy elmennek, vagy elássák őket. Kanyarodjunk vissza. Akár magunkba is fordulhatunk.
Egy nap alatt Szabadkára ért a képeslap Irma kisasszony részére, akinek szülei a fürdőben pihentek
Nagyon messzire kell elmenni, hogy az ember közelebb férkőzzön azokhoz a tájakhoz, melyeket egy életen át épít és hordoz magában. Oly nehéz megtalálni magunkban a teremtés csodáját, a mindenséget. Körbejárjuk a világot pedig, egész idő alatt ott állt mögöttünk, Attila szerint az Isten. Az időről szerettem volna írni. Arról, hogy nem létezik, és arról is, hogy mi magunk vagyunk a nemlétező, láthatatlan idő mutatója. A mindennapok vibráló másodperc mutatója vagyunk, folyékony kristály, rohanás, kapkodás. Zifferplat. Óramutatóként dolgozunk, belefeledkezünk terveinkbe. Este és reggel, napszakkal mérjük a kiszabott időt, és örülünk, hogy megtart bennünket az Isten. De az idő múlását, azt vajon mivel mérjük? Örömmel, búval, boldogsággal, épített valósággal vagy csak azzal, amit sejtünk és nehezen látunk, a lassan növögető fényességgel, mellyel a Teremtő világosítja meg rajtunk az ő arcát és életünk lényegét? Nem tudom. Mi is az idő? Létező, de megfoghatatlan valami? Ismétlődő ciklusok vagy ember alkotta szigorú rovátkák, napforma kerek pályán? Órák, percek, napok és évek önkényes rendszere, melyet azért találtunk ki, hogy eloszlassuk félelmeinket, hogy a végtelen emberibb legyen, hogy az élet csodája, fájdalma és annak végtelensége elviselhetőbb legyen? Egy biztos. Percekbe és órákba menekültünk, félelmünkben napokba, hónapokba és évekbe zárkóztunk és e fojtogató rendszerből sóvárogva nézzük, amikor nagy ritkán, ismeretlen helyen, kora tavasszal, barackvirágzáskor, magas fenyők között, mély susogásban, vagy szüret után, ősszel, meg-meg villan előttünk az időtlenség tágas mindensége, amikor egy rövidke időre, nem szól a telefon, lélegzetelállító csend van, és nem kell sehova sietni, amikor behunyjuk szemünket, és kilépünk e világból. Ha valamelyik hegyi ösvényen szembe jössz magaddal, ne csodálkozz. Itt Herkulesfürdőn sok a turistaút. Fogadd el magad, akkor is, amikor szembe jössz. Az idő rozsdás, fodrai között, zöld, párás tájon, magasan emelkedő, keskeny égsávon, vagy csak egy íráson belül. Nincs kitérő. Herkulesfürdő felé haladva, a múlton mélázhatsz. A jelen nyomasztó, csak mélyzöld ablakok, ajtók és verandák képeslap emléke. Az írásokban és régi képeslapokon térzene, délutáni séta, ivó- és fürdőkúra, kénes gyógyvizek, tojásszag és szalonbüdösség fedezhető fel, amely mára elveszítette eleganciáját. Az idő felgyorsult, minden, az idő is eladó, gyors haszon kell és csillogás, mert mögötte nem látszik a lényeg, az ember. Onnan, a kiszámíthatóságba kapaszkodva, azt fürkészve, rá kell jönnöd, neked csak egy időd van. Ez, itt és most. Egyedül maradsz, végül is önmagaddal, mint Herkulesfürdő.
