2024. március 29., péntek

Növelhetők a bérek és a nyugdíjak, de nem hitelre

A pénzügyminiszter szerint minden a további eredményeken múlik

A közszférában dolgozók bérének és a nyugdíjnak a növelése csak akkor jöhet szóba, ha az ország továbbra is jó pénzügyi eredményeket ér el. Ehhez azonban nem fogunk több hitelt felvenni – nyilatkozta pénteken Dušan Vujović pénzügyminiszter a montenegrói Bečićiben, a NIN hetilap által megszervezett nyugat-balkáni országok gazdasági találkozóján, amelyen a térség pénzügyminiszterei és bankkormányzói egyeztettek egymással.

A tárcavezető megjegyezte, ha mégis lenne kilátás emelésre, azt az idei költségvetés átütemezésével kellene rendezni, és 2017 januárjától lenne esedékes.

A Nemzetközi Valutaalap küldöttségével folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban a miniszter elmondta, az egyeztetések érdemi része hétfőn kezdődik, és a 2015-ös év végén és az idei év elején elért eredményeket elemzik a felek.

Vujović megemlítette David Liptonnak, az IMF második emberének a kijelentetését, amelyben kifejtette: a szerbiai programnak három erős ága kell hogy legyen, mint a Mercedes márkajelzésének.

– A mikropénzügyi stabilitás és a pénzügyi szektor rendezése, valamint a gazdasági növekedés beindítása – idézte a miniszter, majd hozzátette:

– Több területen is igyekeztünk javítani. A juttatásokat pedig akkor fogjuk növelni, ha még jobb pénzügyi eredményeket érünk el – magyarázta a miniszter.

Arról is beszélt Montenegróban a tárcavezető, hogy az állam csupán a hitelkamatok visszafizetésére a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékát fordítja.

– Meglehetősen nagy mértékről van szó, viszont a munka legnehezebb részén már túl vagyunk, tehát a költségvetési hiány növekedését sikerült megfékezni, sőt az év első öt hónapjára tervezett 60 milliárd dinár helyett „mindössze” 11 milliárd lett – húzta alá.

– Az államadósság struktúráját dinár-, euró- és dolláralapú hitelek képezik, és a valuták árfolyamának változása is kihat az adósság mértékére. Megközelítőleg 8,5 milliárd dollárral tartozunk, és ezt az összeget most másféllel kell beszorozni, mert erősödött az amerikai pénznem – hozta fel a példát a tárcavezető.

Vujović elmondta, a kormány mindent megtesz az államadósság csökkentése érdekében.

– Szerbia besorolása lassan de biztosan javul, egy hónappal ezelőtt például egy gazdasági részfelmérésben Lengyelországot is elkerültük. A pénzügyi helyzet rendezése eredményeket hozott. Igaz, hogy hagy maga mögött kivánnivalót, de a termelés mégsem állt le Szerbiában. Amikor egy adott országban a takarékosság mellett döntenek, egyesek a teljes recesszióra vagy a termelés dinamikájának megőrzésére számítanak. Nekünk ez utóbbi nem sikerült teljes mértékben, szükséges rossz a krízisből kivezető úton – fejezte be a tárcavezető.