2024. április 19., péntek

Ria, ria, Hungária!

Nem kell tovább várni, ma este, a Franciaország–Románia csoportmérkőzéssel kezdetét veszi a július 10-i döntőig tartó labdarúgó-Európa-bajnokság.

Francia földön jönnek össze Európa legjobb futballistái a kontinens legnagyobb seregszemléjére, amelynek varázsát legtöbbünk csak most érezheti át igazán, mivelhogy ez az Eb teljesen más lesz, mint az összes korábbi, amit az utóbbi évtizedekben bármelyikünk is nézhetett. Végre nem kell kedvencet választani, hanem tiszta szívből szurkolhatunk, hiszen ott lesz a kontinenstornán Magyarország. Hihetetlen, hogy ez megvalósult. Megszámlálhatatlanul sokszor éreztük úgy, hogy soha nem fog sikerülni, ez a csapat képtelen kijutni bárhová. Szerencsére ránk cáfoltak, megemberelték magukat, elhitték, hogy képesek rá, és foggal-körömmel kiharcolták a részvétel jogát. Negyvennégy év szünet után mondhatja el ezt újra magáról Magyarország.

A magyar nemzeti tizenegy eddig két Eb-n szerepelt, 1964-ben bronzérmes, 1972-ben pedig negyedik lett. Mennyit változott azóta a labdarúgás, az 1972-es tornán még csak négy csapat szerepelt, a mostani megmérettetésen viszont már 24 vesz részt. Franciaország tíz stadionjában egy hónapon keresztül verseng egymással az európai futball krémje, mi pedig június 14-én, 18-án és 22-én biztosan azzal a tudattal ébredhetünk, hogy meccsnapunk van, kiabálhatjuk a tévé előtt – a szerencsésebbek pedig a helyszínen –, hogy Ria, ria, Hungária!

Ausztriával, Izlanddal és Portugáliával biztosan összeméri erejét a magyar csapat, és továbbjutás esetén további meccsek is várhatnak rá. Már a kijutással is csodát tettek, ha bátrak, fegyelmezettek és harcosak lesznek, nem vethetünk majd semmit a fiúk szemére.

És hogy ki nyeri meg a tornát? Talán a háromszoros Eb-győztesek egyike, a címvédő Spanyolország vagy a világbajnok Németország? Esetleg a kétszeres Európa-bajnok házigazdák, vagy az igazi tornacsapatnak tartott Olaszország? Beleszól a kupa sorsába Anglia vagy Belgium, vagy talán megint meglepetéscsapat örülhet majd a végén, mint 1992-ben Dánia vagy 2004-ben Görögország? Fölösleges jóslatokba bocsátkozni, rengeteg jó csapatot, tengernyi remek játékost követhetünk figyelemmel egy hónapot át, nem is kívánhatunk mást hozzá, mint kellemes szórakozást. Harcra fel, győzzön a jobbik, hajrá, Magyarország!