2024. március 29., péntek

Vučić: A városi vezetés felelős Savamaláért

A kormányfő nem kételkedik abban, hogy a felelőseket a jó szándék vezérelte

Ígéretéhez híven Aleksandar Vučić kormányfő, a Szerb Haladó Párt elnöke beszámolt a nyilvánosságnak az április 24-éről 25-ére virradó éjszaka a belgrádi Savamala városrészben elkövetett rombolás részleteiről. Tegnapi sajtótájékoztatóján elismerte, a nyomozás eddigi eredménye szerint a rombolás mögött a városi vezetés – amely az SZHP köré tömörül – legmagasabb rangú szervei állnak.

Senki nem menekülhet a felelősség elől, hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Vučić.

Az SZHP elnöke nem volt hajlandó neveket mondani, mivel a nyomozás még folyamatban van. Azt is kifejtette: nem kételkedik benne, hogy a felelőseket a jó szándék vezérelte.

– A részletekről nem beszélnék, nem vagyok sem ügyész, sem a rendőrség. Azt sem tudom, hogy a teljes igazságról mikor számolhatok be, három, vagy tíz nap múlva. Az igazságról viszont már most beszélni kell. Nem azok miatt vagyok itt, akik gyűlölnek, vagy ellenzik Szerbia modernizálását, hanem azok az átlagpolgárok miatt, akik joggal aggódnak a szóban forgó éjszaka leple alatt történtek miatt. Hiszem, hogy a felelőseket a lehető legtisztességesebb szándék vezérelte. Szerették volna a lehető legtisztábbá tenni a terepet, megtisztítani a bűnözőktől, akik saját javukra visszaéltek a szabályokkal. Ami Savamalában történt, az rendkívül rossz, katasztrofális. A történteknek politikai következményei is lesznek. A büntetőjogi felelősségre vonásról az illetékes szervek fognak dönteni. Elégedett vagyok, amiért mindenről őszintén beszéltem, és amiért folytathatjuk a Belgrád víziváros projektumot – fogalmazott Vučić.

A kormányfő azokat az állításokat sem kívánta kommentálni, hogy a rombolás éjszakáján a rendőrség nem reagált az ügyet bejelentő polgárok hívására. Ezekkel az állításokkal nem is az ügyészség, hanem más szervek foglalkoznak, mondta, hozzátéve: a rendőrség biztosan nem vett részt a rombolásban, az esetleges mulasztásokat viszont az illetékes szerveknek kell felülvizsgálniuk. Ha megállapítást nyer, hogy a rendőrség nem végezte munkáját, az szintén nem marad következmények nélkül, szögezte le Vučić.

Az üggyel kapcsolatban tegnap Goran Vesić, Belgrád város menedzsere is nyilatkozott, türelemre kérve a közvéleményt és az újságírókat. A Beta hírügynökség pedig arról tájékoztatott, hogy az illetékes ügyészségnek nincsenek újabb értesülései az ügyről. Közben szombaton, június 11-én ismét tiltakozást szerveznek a Savamalában történtek miatt.