2024. március 29., péntek

A behozatalnál is jobban nő a kivitel

Szerbiában egyre jobban javul a gazdaság, és arra is rég volt példa, hogy a kiviteli mutatók jobbak, mint a behozataliak – hangzott el tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a Makroekonomske analize i trendovi (MAT) folyóirat bemutatóján.

Stojan Stamenković közgazdász, a folyóirat munkatársa úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb gazdasági mutatók feltörekvő irányba fogtak, vagyis kifejezetten növekszik az ipari termelés, ezen belül is a feldolgozóipar, a kivitel és a beruházások.

– A kivitel sokkal jobb ütemben növekszik, mint a behozatal, és egyre kisebb a rés a behozatali a és kiviteli mutatók között. Rég nem volt ekkora lefedettség a behozatal és a kivitel között – fogalmazott Stamenković.

Miladin Kovaćević közgazdász, aki szintén a MAT munkatársa, arról beszélt, hogy Szerbiában a második negyedévben akár 3 százalékos GDP-arányos növekedést is elkönyvelhetünk a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva.

– Az első negyedévben 3,5 százalékos volt a GDP növekedése a tavalyi azonos időszakhoz képest, amit elsősorban a kivitel ösztönzött, valamint a beruházások és a közfogyasztás növekedése. Mindezek az adatok jó irányba mutatnak – mutatott rá Kovačević.

A makrogazdasági mutatók is növekedni kezdtek, így az országos ipari termelés az első hónapban 9,9 százalékos évközi növekedést ért el.