2024. április 19., péntek

Vučević a VMSZ-szel és a Zöld Párttal alakít városi hatalmat Újvidéken

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, a Szerb Haladó Párt alelnöke a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában annak a várakozásának adott hangot, hogy pártja ismét őt jelöli majd az újvidéki polgármesteri tisztségre. Kilátásba helyezte, hogy június 17-én a városi képviselő-testületnek két ülést is meg kellene tartania, az elsőn megalakulna a testület, hitelesítenék a mandátumokat, a másodikon pedig megválasztanák az új városelnököt, közölte.

Az új városi hatalom megalakításában a Vajdasági Magyar Szövetség és a Zöld Párt számítanak elsődleges partnernek, jelentette ki a polgármester. A VMSZ-szel már lezajlottak az ezzel kapcsolatos egyeztetések, a Zöld Párttal pedig ma írtak alá együttműködési megállapodást. E szerződés elsősorban környezetvédelmi és szociális védelmi kérdéseket érint, jegyezte meg Vučević.

Mint mondta, már így is meglenne a szükséges többsége az új városi vezetőségnek, ennek ellenére tárgyalnak még a Szerbiai Szocialista Párttal, a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával és a Szerb Radikális Párttal is „a felelősség esetleges megosztásáról”.