2024. április 19., péntek

Ballagás a Mezőgazdasági Iskolában

Tegnap elballagtak a topolyai Mezőgazdasági Iskola végzős diákjai is.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Az iskolában összesen 184 tanulónak értek véget ezzel a középiskolai évek, közülük 100 magyar, 84 pedig szerb tannyelven tanult. A tanulók döntő többsége a négyéves szakok valamelyikére járt, így az általános mezőgazdasági, az állategészségügyi, valamint az élelmiszeripari technikusi szakon mindkét tannyelven, a kertészeti technikusok pedig szerb nyelven folytatták tanulmányaikat. A legnagyobb számban, 58-an az állategészségügyi technikusok ballagtak el. Az egyetlen hároméves szak a mezőgazdaságigép-kezelő és -szerelő volt. A tegnapi program keretében a végzősök egy-egy léggömböt eresztettek az ég felé, majd az ünnepi műsorban, amelyen a vendégénekesek mellett az iskola tehetséges énekesei, zenészei is felléptek, kiosztották a dicsérő okleveleket, amelyeket a kitűnő tanulmányi eredményükért, a gyakorlati oktatásban való aktív részvételükért, valamint a különböző megmérettetéseken elért sikerekért kaptak meg a diákok. A generáció tanulójának járó elismerést Vásárhelyi Vivien érdemelte ki. A végzősök nem sokat pihenhetnek, ugyanis a jövő hét folyamán vár még rájuk az anyanyelvi érettségi, a gyakorlati vizsga, valamint a szaktantárgyakból is bizonyítaniuk kell tudásukat.