2024. április 20., szombat

Barack Obama: Muhammad Ali értünk harcolt

Barack Obama és felesége - más amerikai politikusokhoz hasonlóan - közleményben gyászolja Muhammad Alit.

"Ő volt a legnagyobb" - fogalmaz az Obama-házaspár.

Az elnök a közleményben felidézi, hogy a Fehér Házban az irodájában őriz egy pár kesztyűt, amely Muhammad Alié volt, mellette pedig a sportoló fotója áll. Emlékeztet az olimpiai bajnok, profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok szavaira, melyeket eszmélésének idején vésett örökre az emlékezetébe: "Én Amerika vagyok, Amerikának az a része, amelyet ti nem ismertek el, de szokjatok meg engem".

Obama hálával és dicsérő szavakkal ír arról is, hogy a Muhammad Ali a politikában is hallatta hangját, kiállt ügyek mellett.

Martin Luther Kinghez, a legendás amerikai polgárjogi harcoshoz és Nelson Mandelához, a néhai dél-afrikai elnökhöz, az apartheid elleni küzdelem szintén legendás hőséhez hasonlítja őt. Emlékeztet rá, hogy Ali a ringen kívüli harcáért megfizette az árat: "ezzel ellenségeket szerzett baloldalon és jobboldalon egyaránt, nevetségessé tették, még majdnem börtönbe is küldték, de Ali kitartott az álláspontja mellett, és győzelme hozzásegített bennünket, hogy Amerika olyan legyen, amilyennek ma ismerjük" - írja, s leszögezi: Muhammad Ali "értünk harcolt".