2024. április 16., kedd

Megtévesztéssel és összeesküvés-elméletek gyártásával vádolja az EU-párt a Brexit-tábort

A választók megtévesztésével és összeesküvés-elméletek gyártásával vádolták a brit EU-tagságot pártoló politikusok a Brexit-tábort, vagyis azokat, akik azért kampányolnak, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságól kiírt, nem egészen három hét múlva esedékes népszavazás eredményeként lépjen ki az Európai Unióból.

George Osborne brit pénzügyminiszter a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak kijelentette: "elmebeteg" dolog lenne úgy korlátozni a bevándorlást, hogy közben a brit gazdaság recesszióba süllyed.

Osborne ezzel a brit pénzügyminisztérium minap ismertetett tanulmányára utalt, amely szerint recessziót okozna a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból.

Az elemzés szerint egy ilyen népszavazási eredmény esetén a brit gazdaság növekedése már a referendum utáni második évben 3,6 százalékponttal maradna el a jelenlegi hivatalos előrejelzésben szereplő ütemtől. Mivel arra az évre a hivatalos alapeseti prognózis 2,1 százalékos növekedést jósol, recessziót jelentene a növekedés ilyen mértékű visszaesése.

A pénzügyminiszter a The Sunday Timesnak adott interjúban elmondta azt is, hogy a tárca legújabb számításai szerint az esetleges Brexit 920 és 1470 font (370-590 ezer forint) közötti mértékben emelné egy-egy háztartás átlagos éves ingatlanhitel-törlesztési költségeit a piaci felfordulás következtében, függetlenül attól, hogy a Bank of England - a brit jegybank - milyen kamatpolitikai lépéseket tesz.

Osborne felidézte, hogy az elmúlt hetekben, a Bank of England, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a fejlett ipari országok Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezete (OECD), az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve, valamint a brit üzleti vállalkozások egybehangzóan a Brexit gazdasági kockázataira hívták fel a figyelmet.

"Ez nem összeesküvés, hanem konszenzus" - mondta a brit pénzügyminiszter, arra utalva, hogy a Brexit-párti tábor rendre önös érdekűnek bélyegzi és elveti a nemzetközi pénzügyi szervezetek figyelmeztetéseit. Osborne a Brexit-tábor vezetőit azokhoz az összeesküvés-elméleteket gyártó csoportokhoz hasonlította, amelyek szerint például hazugság volt a holdutazás, vagy a brit kormány tudja, de titkolja a Loch Ness-i szörny hollétét.

"A világ leghitelesebb és legfüggetlenebb szakértői mondják el véleményüket (...), és utána sorra érkeznek a dühödt levelek arról, hogy ez az egész egy óriási összeesküvés" - fogalmazott a brit pénzügyminiszter. Hozzátette: "egyszerűen hihetetlenek" azok az állítások, hogy Nagy-Britannia valamiképp gazdasági következmények nélkül megúszhatná a kilépést az EU-ból. Aki ezt mondja, az nem őszinte az emberekkel - mondta Osborne.

A választók félrevezetésével vádolta a Brexit-tábort Sir John Major volt brit miniszterelnök is.

A kormányzó Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja, aki 1990 és 1997 között állt a brit kormány élén, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a kilépést pártoló kampánycsoport "rendkívüli mértékben megtéveszti" a választókat. Sir John szerint a Brexit-tábor "pontatlan, őszintén fogalmazva valótlan állítások egész özönét zúdítja" a választókra.

A volt kormányfő példaként említette a Brexit-kampánycsoport érvelésének azt a központi elemét, amely szerint Nagy-Britanniának heti 350 millió fontjába kerül az EU-tagság az uniós költségvetési hozzájárulás miatt. Major szerint a nettó összeg ennek valójában a harmada, tekintettel az EU által Nagy-Britanniának folyósított jelentős visszatérítésekre, amelyekből például a brit mezőgazdaság jut komoly fejlesztési forrásokhoz.

Boris Johnson volt londoni polgármester, a kilépésért kampányoló tábor frontembere ugyanebben a BBC-műsorban azonban kijelentette, hogy "ésszerű számításokra alapul" a heti 350 millió fontos tagsági költségről szóló érv, mivel nem Nagy-Britannia rendelkezik ennek az összegnek a sorsáról, annak ellenére sem, hogy ebből valóban kap visszatérítéseket.

Ezt a kampányelemet mindazonáltal élesen bírálta a londoni alsóház pénzügyi bizottsága is.

A brit parlament egyik legbefolyásosabb szakbizottságának minap kiadott tanulmánya "nagyon szerencsétlen" fejleménynek nevezte, hogy a Brexit-párti csoport az EU-tagság heti 350 millió fontos költségéről szóló állítást tette kampányának központi elemévé, ugyanis a testület szerint ez nem veszi figyelembe az EU-költségvetésből Nagy-Britanniának járó jelentős visszatérítéseket.

A bizottsági jelentés azt kérte, hogy a brit választók hagyják figyelmen kívül a kilépést pártoló tábor kampányának ezt az elemét.