2024. április 24., szerda

A Trianon-emlékműnél a viharsarokban

Évek óta ígérgetik a hármas határ megnyitását – Az idén benyújtják a pályázatokat a határig vezető utakra

Rábé az egyik legkisebb vajdasági falu. Zsebfalunak is hívják, mert az, aki ide érkezik, innen tovább semmilyen irányba nem mehet, legfeljebb visszafordulhat. A hivatalos kimutatások szerint 132-en lakják: 123 magyar, 5 jugoszláv és 4 szerb. A helybeliek azonban azt mondják, jó, ha vannak 90-en.

A falu szélétől hozzávetőlegesen egy kilométeres távolságra helyezkedik el a Triplex Confinium, a hármas határt jelző fehér, gúlaszerű kőoszlop, amelyet a magyarok csak Trianon-emlékműnek neveznek. Nem csoda, hiszen a trianoni határok meghúzását követően került ide. Amikor 1920-ban a trianoni békediktátum kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország 283 ezer négyzetkilométernyi területéből 93 ezret elveszített, 18,2 millió lakosából pedig mindössze 7,6 millió maradt a Csonka-Magyarországon. Mintegy 3,2 millió magyar került az új határokon túlra. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést.

Ám a gyakorlatban a határok tényleges meghúzása még évekig eltartott a helyszínen. A békeszerződés egy pontatlan megfogalmazása miatt egészen 1923. december 20-ig folyt a vita arról, hol is húzódjon a határ a viharsarokban. A legenda szerint volt olyan hét, hogy az egymástól másfél kilométerre lévő három falu: a szerbiai Rábé, a magyarországi Kübekháza és a romániai Óbéba egy hét alatt kétszer is gazdát cserélt. A békeszerződés ezt a határszakaszt a következőképpen írja le: „Innen általában kelet felé, Kiszombor állomástól délnyugatra körülbelül 4 km távolságnyira, körülbelül kelet-délkeletre a 84. magassági ponttól és dél-délnyugatra a 83. magassági ponttól a helyszínén választandó pontig, amely hármas határpontja lesz Romániának, Magyarországnak és a Szerb–Horvát–Szlovén Államnak: a helyszínén megállapítandó vonal, amely Gyála és Ószentiván helységek, továbbá Óbéb és Kübekháza közt halad.”

S hogy mi történt a helyszínen, arról Rábén ma is legendák élnek. Mint ahogyan más határ menti településekre, ide is nagy csizmás katonatisztek érkeztek.

– Volt közöttük egy nő is, annak piros csizmája volt. Jócskán felöntöttek a garatra, és ahogy cikcakkban lépegettek, úgy jelölték ki a határt. Itt nálunk volt olyan is, hogy az egyik ház ablaka alatt húzták meg, erről az őseink meséltek – mondja Domonkos Mária rábéi asszony.

S valóban, ha megnézzük a térképet, érthetetlen, miért is girbegörbe itt a határ. De mivel a helyszínen dőlt el, hogy tulajdonképpen hol is legyen a határvonal, ez így történt, és azóta is megváltoztathatatlan. Rábén a hármas határ felőli részen az utolsó házban találjuk Ágoston Ilonát. Ilona kivezet bennünket a mintegy 50 méterre lévő határvonalig. Most ott drótkerítés húzódik. A falu előtt félszáz méterre derékszögben megtörik a határvonal. Mária arról beszél, hogy itt régen a törésvonal előtt egy utca volt. 50-60-an éltek a 12 házban.

– Egészen közel a házakhoz húzták meg a határt. Az utcafront a magyar határra nézett. A második világháború után nagyon szigorú volt a határellenőrzés. Sétáltak a magyar határőrök, szögesdrót volt kifeszítve, itt szemben pedig, az utca másik oldalán kaszárnya állt. Gondolom, abban az időben nem nagyon lehetett jóban Jugoszlávia meg Magyarország, ezért a 12 ház előtt az utcát megszüntették, és többet arra nem járhattak az ott lakók, hanem a kertek alatt csináltak nekik utcát. Az ablakokat be kellett deszkázni, nehogy valaki este jelezzen a magyaroknak valamit, a kapuk helyét pedig befalazták. A kocsikkal, lovakkal csak a ház mögül lehetett behajtani a portákra – meséli Ilona.

A helybeli gazdáknak a földje közvetlenül a határ mellett volt. Mivel a trianoni döntéssel családokat szakítottak szét, azok évekig csak üzengettek egymásnak. A legfontosabb dolgokat mondták el titokban a magyar határőröknek, mert azokkal értettek szót, a románokkal már nem annyira. Például azt üzenték meg, hogy ki halt meg, vagy kinek mikor lesz az esküvője, vagy melyik családban született kisbaba.

– Kimentünk a földre dolgozni, és dobáltuk át a kerítésen a sörösüvegeket. Ezt nem volt szabad, vigyázni kellett, nehogy a szerb katonák észrevegyék, de azért csináltuk. Magyarországon nem úgy volt a katonaság, mint nálunk, hogy a mi fiainkat elvitték Macedóniába vagy Szlovéniába katonai szolgálatra, szóval a lehető legmesszebbre, hanem a helybeli fiatal katonák szolgáltak a határon. S tőlük lehetett üzenni, s hogy elvigyék az üzenetet, sört adtunk nekik – meséli Domonkos Mária.

A szerb határőrök, ha észrevették, hogy valaki beszélget a magyar határőrökkel, feljelentették, és annak büntetést járt. Erzsébet édesapját is bekísérték egyszer.

– Babot vetettek édesapámék, és ráfogták, hogy beszélgetett a magyar határőrökkel. Azonnal be is kísérték ide, a falu szélén lévő kaszárnyába, de hála istennek nem történt semmi komolyabb, mert az egyik tiszt jól ismerte a családunkat, és elintézte a dolgot. De nagyon szigorúak voltak egyébként, nagyon tiltva volt a beszélgetés – mondja Mészáros Erzsébet.

Ma már szabadon beszélgetnek a magyar határőrökkel, lekezelhetnek velük, erről már Szél Pál János beszél, miközben azon siránkozik, hogy kiürül a falu.

– Mindenki a jobb életet keresi. A fiatalok elmennek innen a városokba. Én nem tudom, mit akarnak a városban. Itt nekünk nagyon jó! Semmi sem hiányzik. Hogy azt a jót, amit a fiatalok keresnek, hol találják meg, nem tudom – mondja János.

Most megint van itt kerítés a határon, de a mostani magyar határzárat senki sem gondolja tartósnak. A rábéiak saját bőrükön érzik a menekültválságot. Volt idő, amikor buszokkal érkeztek ide a migránsok.

– Volt olyan éjszaka, amikor több volt a migráns a faluban, mint a helybeli. Akkora cirkuszt csináltak a faluban, hogy két napig csak takarítottunk utánuk. Volt itt tűzrakás, piszkítás mindenfelé, szenny és mocsok. Meg tudom érteni, hogy nehéz az életük, azt is, hogy háborús övezetből menekülnek, mentik az életüket, de azzal semmiképpen sem tudok egyetérteni, ahogyan viselkednek. Innen, tőlünk is menekültek az emberek, meg Magyarországról is jöttek a menekültek annak idején, Romániából is menekültek az emberek, de nem így viselkedtek. Én ezzel a magatartással nem tudok egyetérteni – mondja Domonkos Szilvia tanárnő.

19 éve május minden utolsó hétvégéjén megnyitják a hármas határt. Ilyenkor a rábéiak átmehetnek a közeli Kübekházára vagy a romániai Óbébára. De nem ez a helybeliek nagy álma, hanem az, hogy legyen itt állandó kishatárátlépő, meg végre megépüljön a tervezett ipari park, hogy legyen munka, s ne kelljen elvándorolni azoknak, akik munkát és megélhetést keresnek.

Románia felől néhány évvel ezelőtt elkészült az aszfaltút a hármas határig. Rábéról és Kübekházáról földúton lehet megközelíteni a hármas határt. Most úgy tűnik, hamarosan az utak aszfaltozása megoldódik az Interreg-pályázatok útján, azután pedig várhatóan a tartós határnyitásra is sor kerülhet majd.

– A Kübekháza–Rábé határátkelőhelyet nagyon-nagyon szeretné megépíteni mind a magyar, mind a szerb kormány. Pillanatnyilag kiírásra kerültek a Magyarország–Szerbia IPA határon átnyúló stratégiai kulcsprojektumok. Ezeknek augusztus 26-án van a beadási határideje. Úgy tudom, hogy Magyarország és Szerbia tervei szerint ez a projektum – tehát a Kübekháza–Rábé közvetlen útkapcsolat kialakítása – benyújtásra fog kerülni – nyilatkozta Csókási Eszter, a Duna–Tisza–Körös–Maros Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője.

A hármas határ térsége eurorégiós terület, mint ilyen esélye van a fejlesztésre, csak hát az idő... Az elmúlt 19 év kevés volt ahhoz, hogy a helybeliek gyakorlati hasznát lássák ennek, pedig a magas szintű találkozókon minden évben elhangzanak az ígéretek.

A viharsarokban élni ugyanolyan, mint másutt. Rábén is hasonló gondokkal küzdenek, mint más szórványtelepülésen: kevés a gyermek, nincs munkalehetőség, a fiatalok kivándorolnak. De a mindennapok abban különböznek Rábén a többi szórványtelepülés mindennapjaitól, hogy itt három ország templomának harangjait hallgatják nap mint nap. Ha kiállnak a falu szélére, láthatják, ahogyan a templomtornyok bólogatnak egymásnak. A legenda szerint ha Kübekházán kukorékol a kakas, azt is három országban meghallják.

A Trianon-emlékmű évtizedekig az ország szétdarabolásának a szimbóluma volt. Az utóbbi két évtizedben igyekeznek a szétszakítottságból egységet, közösséget teremteni. A május végi határnyitás alkalmával mindhárom ország politikusai az összetartozásáról, a régió egységéről beszélnek. De hogy a gyakorlatban van-e ennek valóságalapja, arra a legjobb válasz a határnyitás pillanata, amikor megindulnak az emberek Magyarországról Romániába és Szerbiába, innen tőlünk meg Kübekháza és Óbéba felé, a románok meg átruccannak egy kicsit hozzánk, majd Magyarországra, a kübekházai falunapra, mert a határnyitás napján tartják itt a település napját.

Autóval, kerékpáron indulnak több százan útnak. Vannak, akik ismerősökhöz mennek, mások meg csak úgy kíváncsiságból, hogy bekukkantsanak a szomszéd ország falvainak életébe. De ehhez el kell menni a Trianon-szobor mellett, s kihagyhatatlan egy fotó készítése, mert legyen bár most már ez a szobor a népek közeledésének szimbóluma, rajta mégiscsak az áll: 1920. VI. 4. Három oldala három ország felé hirdette a megváltoztathatatlant.