2024. március 28., csütörtök

Olajtermelési rekordot érhet el az idén Oroszország

Oroszország a jelenlegi kitermelési dinamika fenntartása mellett a legtöbb olajat hozhatja felszínre a Szovjetunió felbomlása óta az idén.

A mostani dinamikával 540-542 millió tonna lehet az idei olajtermelés - idézték pénteken orosz hírügynökségek Alekszandr Novak energetikai minisztert. Az így kitermelt mennyiség 1,5 százalékos növekedésnek felelne meg a 2015-öshöz képest, és hordóban kifejezve (159 liter) napi 10,8 milliós termeléssel egyenlő.

Az év első hónapjaiban a nagyobb olajtermelők - közöttük Oroszország is - az alacsony olajár bevételcsökkentő hatását kompenzálandó megnövelték termelésüket. Az olajár jelenleg hordónként 50 dollár közelében áll, szemben a januári 25 dolláros mélyponttal és a 2014-es 100 dollárral.

Szakértők szerint azonban a növekvő orosz olajtermelés csak gyorsítja a már szovjet időkben feltárt mezők kimerülését. Az orosz olajtermelés emiatt az elkövetkező években stagnálni, majd csökkenni fog. Az ország ellen hatályba léptetett gazdasági szankciók pedig fékezik az új olajmezők feltárását, illetve modern kitermelési technikák alkalmazásának elterjedését.