2024. április 20., szombat

Ma alakul meg az új összetételű Tartományi Képviselőház

Hitelesítik a bizalmat nyert képviselők mandátumát és megválasztják a házelnököt is

Az április 24-i tartományi választások utáni első rendes ülését tartja meg ma a vajdasági parlament, melyen – a képviselőházról szóló döntés és az ügyrend idevágó szakaszaival összhangban – hitelesíteni fogják a választások során bizalmat nyert képviselők mandátumát, megalakítják a képviselőcsoportokat (frakciókat), megválasztják a ház elnökét és alelnökeit.

A Tartományi Képviselőház főtitkárát is kinevezik, valamint arra is lehetőség nyílik, hogy már az első ülésen megalakítsák a képviselőházi bizottságokat is. Az érvényes előírások értelmében a legidősebb képviselő elnököl az ülésen addig a pillanatig, amíg meg nem választják a parlament új elnökét.

A házelnök személyét illetően nagyobb meglepetésekre nem kell számítani. Aleksandar Vučić, a tartományi szinten is a legtöbb mandátumot szerzett Szerb Haladó Párt elnöke már korábban bejelentette, hogy a Tartományi Képviselőház következő összetételének elnöki tisztségére Pásztor Istvánt jelölik. Pásztor megerősítette, hogy vállalja a megbízatást a következő négyéves mandátum idejére is. Az alelnökökre vonatkozó információk mindeddig nem láttak napvilágot.

Fotó: Ótos András

A tartományi parlament első ülésnapján elnököt, alelnököket, titkárt választanak, frakciókat hoznak létre (Fotó: Ótos András)

Mint ismeretes, az április végi választások már teljes egészében részarányos (proporcionális, pártlistás) elv alapján zajlottak le a tartományban, ahogyan köztársasági szinten is. Korábban Vajdaságban vegyes választási rendszer volt érvényben: a 120 fős parlament mandátumainak felét részarányos, másik felét többségi (egyéni) elv alapján osztották ki.

A Tartományi Képviselőházban a Szerb Haladó Pártnak lesz a legtöbb mandátuma – abszolút többséget szerzett a párt a voksolás során. A Tartományi Választási Bizottság (PIK) által korábban közölt hivatalos végeredmények értelmében az SZHP körüli koalíció a szavazatok 44,48 százalékát szerezte meg, ami 63 képviselői helyet jelent. A Szerbiai Szocialista Párt körüli koalíció 12 mandátumot szerzett, a Szerb Radikális Párt 10 képviselői hellyel fog rendelkezni a képviselőházban, ugyanannyival, mint a Demokrata Párt körüli koalíció választási listája. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga 9 mandátumot, az Elég volt mozgalom hét mandátumot, a Vajdasági Magyar Szövetség hat mandátumot, a Magyar Mozgalom–VMDK koalíciója 2 képviselői helyet, a Zöld Párt pedig 1 mandátumot tudhat magáénak.

A parlament ma megalakul, és a kormányra sem kell sokat várni az információk szerint. Az N1 hírcsatornának adott interjújában Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt egyik újonnan megválasztott alelnöke, Újvidék polgármestere azt mondta, hogy június közepén az új vajdasági kormány is munkához lát. A káderkérdésekre kitérve közölte: Igor Mirović megfelelő jelöltnek számít a tartományi kormányfői tisztségre. Egyelőre az SZHP és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotják majd a tartományi kormányt, jelentette ki, majd hozzátette: nagy az érdeklődés más pártok részéről is az iránt, hogy bekapcsolódjanak a leendő kabinet munkájába.

Korábban Pásztor is azt nyilatkozta, hogy a képviselőház első ülését követően hamarosan megalakul az új kormány is.