2024. április 20., szombat

Az Európai Néppárt meghívja soraiba a Szerb Haladó Pártot

Az Európai Néppárt megalapításának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség után a néppárt választmánya úgy döntött: javasolja, hogy a pártcsalád szeptemberi ülésén meghívja a Szerb Haladó Pártot (SNS) az Európai Néppárt soraiba – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Luxembourgból az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Németh Zsolt elmondta: pártja évek óta képviselt célja teljesült azzal, hogy a vezető szerb kormánypárt helyet kaphat az Európai Néppártban. A Szerb Haladó Párt elkötelezett az európai integráció mellett és aktív támogatója a magyar–szerb történelmi megbékélésnek – vélekedett. Hozzátette: ennek keretében vonták be a szerbiai magyar közösséget is a kormányzásba.

Kiemelte: Magyarország bízik abban, hogy a következő hetekben az SNS-nek sikerül újabb koalíciós megállapodást kötnie a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ), amely tovább segítené Szerbia stabilitását, európai integrációját, valamint az európai uniós bővítési folyamatot.