2024. március 29., péntek

Vissza nem térítendő támogatás vállalkozóknak felszerelések vásárlására

A gazdasági minisztérium tegnap újabb felhívást tett közzé vissza nem térítendő támogatások odaítélésére kisvállalkozások, vállalatok és szövetkezetek képviselőinek. A keretösszeg mintegy 542 millió dinár. A támogatást a Vállalkozók éve projektum keretében osztják ki, a pénz ezúttal felszerelések vásárlására fordítható.

Mint a gazdasági minisztérium által kiadott közleményben olvasható, az érdekeltek új és használt felszerelések vásárlására is pályázhatnak, de az utóbbi esetében azok nem lehetnek 5 évnél öregebbek. Alkatrészek, szerszámok beszerzésére is vonatkozik a felhívás. A pályázati tárgy értéke nem haladhatja meg a 2,5 millió dinárt, a személyenként vagy vállalkozásonként igényelt vissza nem térítendő összeg pedig a beruházás értékének legfeljebb 25 százalékát képezheti.

A programban részt vevő vállalkozók beruházásainak költségeit tehát vissza nem térítendő támogatásból és kedvező bankhitelekből fedezhetik. Magyarán, a beruházás értékének 25 százaléka állami, vissza nem térítendő összeg, 70 százaléka pedig a programban részt vállaló valamelyik pénzintézet hitele lehet. A pályázó önrésze legalább 5 százalék kell hogy legyen.

Azok a vállalkozások, amelyek a vissza nem térítendő támogatásokat szeretnék megpályázni, a pályaművükhöz a bankhiteli jóváhagyást is mellékelniük kell. A programban részt vevő bankok a Cedit Agricole, az Erste Bank, Unicredit Bank, az Intesa Banca, valamint a két kízingház, az Intesa és az Unicredit lizing.

A program célja a vállalkozások versenyképességének növelése, ügyvitelük felpörgetése, valamint új munkahelyek teremtése – áll a gazdasági minisztérium közleményében.