2024. március 29., péntek
FORMULA-1

Hamilton nagy csatát nyert Monacóban

Lewis Hamilton tavaly október óta először örülhetett Formula–1-es győzelemnek, miután sok balszerencsét követően az esős Monacói Nagydíjon végre az ő kezére játszottak a körülmények, és merész taktikával kicselezte a döntő pillanatban hibázó Red Bullt.

A városállam szűk utcáin kétféle forgatókönyv szerint bonyolódhatnak le az F1-es futamok: vagy különösebb esemény nélkül bevonatozik a mezőny a célba, vagy pedig balesetekkel tarkított zűrzavar alakul ki, amelynek során a megszokott erősorrend is könnyen felborulhat. Az idén ez utóbbi opció valósult meg, és Daniel Ricciardo már az időmérő edzésen különleges tettet vitt véghez, hiszen karrierje során először szerezte meg az első rajtkockát, olyan gyorskört futva Red Bulljával, amilyenre a két Mercedesnek sem volt válasza. Hamilton számára ismét műszaki gondok okoztak ijedtséget a kvalifikáció utolsó szakaszában, de végül be tudott jönni a harmadik rajthelyre, a Monacóban az elmúlt három évben megállíthatatlan Nico Rosberg mögé.

Vasárnapra aztán minden előzetes számítást át lehetett húzni, hiszen egész délelőtt eső áztatta a hercegség utcáit, és ez különösen kiszámíthatatlan versenyt helyezett kilátásba. A csapadék a start idejére sem hagyott alább, így a mezőnynek nem is engedélyezték az állórajtot, ehelyett a biztonsági autó felvezetésével kezdődött meg a futam, és mindenkinek kötelezően extrém esőgumikat kellett használnia. Az eső lassan alábbhagyott, és hét kör elteltével végre ténylegesen is megkezdhette a versenyzést a mezőny.

Ricciardo elhúzott a Mercedesektől, és gyorsan igen komoly előnyt épített ki magának, köszönhetően annak, hogy Rosberg nem volt elé magabiztos a vizes pályán, így hosszú körökön át feltartotta a nála láthatóan jóval gyorsabb Hamiltont. Amikor a csapat érdekében a német a 16. körben félrehúzódott és a háromszoros bajnok a Red Bull nyomába eredhetett, már több mint tíz másodperces hátrányba került.

Közben a mezőny sűrűjében többen is a vizes pálya áldozatává váltak. Jolyon Palmer a célegyenesben csapódott a falnak, miután autója jól láthatóan az aszfaltra festett gyalogátkelőn csúszott meg, nem sokkal később pedig Kimi Räikkönen versenye is véget ért, miután a hajtűben hibázott, első vezetőszárnya pedig a Ferrari alá szorult.

Ahogy a körülmények javultak, egyre többen álltak ki a bokszba a pályán lévő vízmennyiséghez jobban illő intermediate gumikért. Így tett Ricciardo is, ezzel átadva a vezetést Hamiltonnak, aki viszont rizikós taktikát választott annak érdekében, hogy ledolgozza a hátrányát. A Mercedes terve az volt, hogy egész addig kint hagyják pilótájukat az esőgumikon, amíg fel nem szárad annyira a pálya, hogy egyből slickekre cseréljenek, így megspórolva egy bokszkiállást a többiekkel szemben. A brit ugyan lassabb volt és Ricciardo felzárkózott rá, de előzni nem tudott, így Hamiltonék húzása bevált, hiszen a 30. körben már száraz pályára alkalmas gumikért állt ki. Az ausztrál a következő körben követte őt, és vissza is vette volna a vezetést, ha a Red Bull nem követ el komoly hibát a bokszkiállásnál. Egy kommunikációs félreértés miatt ugyanis a győzelemért hajtó Ricciardót felkészületlenül várták a szerelők a csapat garázsa előtt, így több másodpercet veszített, mire felkerültek az abroncsok az autójára, ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy Hamilton visszajöjjön elé.

A következő percek bizonyultak a legnehezebbnek mindenki számára, hiszen a még mindig nyirkos pályán kellett körbetalálniuk a hideg slick gumikon, és Hamilton is elkövetett egy kisebb hibát, amely után Ricciardo majdnem be tudott bújni mellé. A brit azonban az egyre javuló körülmények mellett a végéig kitartott, és a leglágyabb gumikeveréken is el tudott jutni a célig, így a 2008-as, szintén esős verseny után, ismét nyert Monacóban. Az első helyet a csapat hibája miatt elveszítő Ricciardo nem lehetett teljesen boldog, az volt viszont Sergio Pérez, aki a bokszkiállások során előreugrott a harmadik helyre, és pozícióját végig meg is őrizte Sebastian Vettellel szemben. Ennek köszönhetően hatodszor állhatott dobogóra karrierje során. Fernando Alonso ötödikként befutva erős pontszerzéssel ajándékozta meg a McLarent a csapat F1-es debütálásának 50. évfordulóján, a spanyol ráadásul lassabb autójával tudta maga mögött tartani az egész futamon formán kívül teljesítő Rosberget. Az utolsó körre ismét eleredt az eső, ezt kihasználva pedig a célegyenesben még Nico Hülkenberg is le tudta gyorsulni a bajnokság éllovasát, aki így csak hetedik lett, pontelőnye pedig 24-re csökkent Hamiltonnal szemben.

Sokan újabb csodát vártak Max Verstappentől a 18 éves holland pilóta történelmi barcelonai sikerét követően, ám a Red Bull felfedezettje ezúttal egész hétvégén összeszedetlenül versenyzett: az időmérő után a futamon is összetörte az autóját, ezen hibái pedig elhomályosítják néhány vasárnapi merész előzését. A fejüket foghatták a Sauber vezetői is, miután két pilótájuk összeütközött a Rascasse-ban, a kettős kiesés és az újabb sérült alkatrészek pedig a legkevésbé hiányoztak a financiálisan nehéz helyzetben lévő csapatnak.

Az elmúlt két futam mindenesetre szoros és kiszámíthatatlan csatákat hozott az F1-ben, így minden okunk meglehet arra, hogy hasonlóan magas elvárásokkal készüljünk a két hét múlva sorra kerülő Kanadai Nagydíjra. A montreali pálya ugyanis szintén komolyan megbosszulja a legkisebb hibákat is.

A Monacói Nagydíj végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:59:29,133, 2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +7,2 másodperc hátrány, 3. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +13,8, 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +15,8, 5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) +1:25,0, 6. Nico Hülkenberg (német, Force India) +1:32,9, 7. Nico Rosberg (német, Mercedes) +1:33,2, 8. Carlos Sainz (spanyol, Toro Rosso) +1 kör, 9. Jenson Button (brit, McLaren) +1 kör, 10. Felipe Massa (brazil, Williams) +1 kör, stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Rosberg 106 pont, 2. Hamilton 82, 3. Ricciardo 66, 4. Räikkönen 61, 5. Vettel 60, 6. Verstappen 38, 7. Massa 37, 8. Bottas 29, 9. Pérez 23, 10. Kvjat 22 stb.

Csapatok: 1. Mercedes 188 pont, 2. Ferrari 121, 3. Red Bull 112, 4. Williams 66, 5. Force India 37, 6. Toro Rosso 30, 7. McLaren 24, 8. Haas 22, 9. Renault 6.