2024. március 28., csütörtök

Megerősített konzuli szolgálattal készül a külügy a foci Eb-re

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) megerősített konzuli szolgálattal készül a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra – mondta a tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter kiemelte: a KKM-nek kötelessége konzuli védelmet biztosítani, ha valahol nagyobb létszámban vannak jelen magyar állampolgárok, ezért a magyar válogatott csoportmérkőzéseinek helyet adó városokban helyszíni és mobil konzuli védelmet biztosítanak.

Szijjártó Péter kifejtette: a csoportmérkőzések helyszínein – Bordeaux, Marseille, Lyon – ideiglenes konzulátust hoznak létre, ott 10 és 18 óra között személyes ügyintézésre lesz lehetőség. Mindhárom városban mobil konzuli szolgálat is lesz, azaz a mérkőzések napján, illetve az azt megelőző és azt követő napon mikrobuszokban, a szurkolói zóna és a stadionok mellett lesznek a konzulok, hogy szükség esetén azonnal elérhetők legyenek.

Mint mondta, a konzulok segíthetnek az úti okmányok pótlásában, konzuli védelmet biztosítanak azoknak, akik bűncselekmény áldozataivá válnak, továbbá sérülés, betegség esetén az ellátás intézésében segítenek.

A miniszter az orvosi és egészségügyi ellátással kapcsolatban megjegyezte: az európai egészségbiztosítási kártyát a legtöbb helyen elfogadják, de az önrész magas, ezért mindenképp javasolt utasbiztosítást kötni, hogy ne a helyszínen kelljen rendkívül nagy összegeket fizetni.

Szijjártó Péter arra kérte a kiutazó szurkolókat, hogy mindenképpen regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján, hogy tudják, baj esetén kit hol lehet elérni.