2024. március 29., péntek

Példát mutatnak a nagycsaládosok

Pénteken Péterrévére is ellátogattak az MNT képviselői

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) 2008-ban vásárolta meg Péterrévén azt a régi házat, amelynek helyén most egy új székház épül. Azóta tető alá került az épület, és a Bethlen Gábor Alap, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság várható támogatásával az idén a belső terek kialakítását tervezik megvalósítani. Pénteken a Magyar Nemzeti Tanács adai ülése előtt Hajnal Jenő MNT-elnök, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke és az MNT más képviselői ellátogattak Péterrévére is, hogy megnézzék, hol tart a ház építése.

Az MNT képviselői Péterrévén nagycsaládosokkal találkoztak (Fotó: Fehér Rózsa)

Az MNT képviselői Péterrévén nagycsaládosokkal találkoztak (Fotó: Fehér Rózsa)

Az idei támogatásokból szeretnénk a házat annyira befejezni, hogy használni is tudjuk, de a ház véglegesen jövőre készül el. Több generáció többféle tevékenységre tudja majd használni, de elsősorban a péterrévei Bölcső Tiszamenti Nagycsaládos Egyesület működik majd itt, és a VANCSESZ bizonyos rendezvényei is itt lesznek – tudtuk meg Krizsán Vilmostól, a VANCSESZ elnökétől.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint több ilyen nagycsaládos házra lenne szükség, ahol a gyerekek kerülnek a figyelem központjába.

Ebben a házban a nagycsaládos modellnek az a fontos értéke is kifejezésre jut, hogy odafigyelünk egymás gyerekére, és vigyázunk rájuk. Abban a családmodellben, ahol a szülők a 35 éves gyermekeket is eltartják, háttérbe szorul a gyermekvállalási kedv. Ezen azoknak a nagycsaládosoknak a példamutatásával lehet változtatni, akik fiatalon és örömmel élik meg a gyermekvállalást – jelentette ki Hajnal Jenő.

A VANCSESZ egy következő szakaszban három vendégszobát és egy tárolót szeretne hozzáépíteni a házhoz, az udvarra pedig nyári foglalkoztatót és játszóteret terveznek.