2024. április 20., szombat
ZOMBORI VÁROSHÁZA

Nem mindegy, hogy ki a bérlő

Nem mindegy, hogy ki a bérlő a zombori városházán. Mégpedig azért nem, mert a bérlő kiléte szabja meg a bérleti díj összegét. Ám ne gondoljuk, hogy bármiféle kivételezésről lenne szó, minden törvényes.

Tizenöt bérlő lakja az emeletet (Fotó: Fekete J. József)

Tizenöt bérlő lakja az emeletet (Fotó: Fekete J. József)

Hajdanán a városháza emeleti helyiségeit az egykori Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége, a kor politikai ernyőszervezete, valamint a Somborske novinet és a Zombori Rádiót, meg a Pokret ifjúsági lapot működtető Tájékoztatási Központ birtokolta. Akkoriban föl se merült a bérleti díj kérdése.

A többpártrendszer beköszöntésével változott a helyzet, az egykori Szocialista Szövetség irodáiba beköltöztek a pártok, az akkori politikai súlyukkal arányos méretű helyiségeket választva. Időközben a Tájékoztatási Központ két részre szakadt, a lapkiadóra és a rádióra, az utóbbi tavaly megszűnt, ám már korábban visszaadta a városnak a fölöslegessé vált irodáit. Így most a korábbi két „bérlő” helyett 15 szervezet osztozik a városháza emeleti helyiségein. Zömmel pártok, de van közöttük szakszervezet, állami hivatal, meg civil szervezet is.

Teljes összegű bérletet viszont, miként a Somborske novine beszámolt róla, csupán ketten fizetnek, a Somborske novine és a BB Media produkciós iroda. A többiek jelentős engedményben részesülnek. A vonatkozó törvények és a velük összehangolt városi előírások ugyanis a politikai pártoknak meg a civil szervezetek egyes kategóriái számára lehetővé teszi, hogy a becsült bérleti díj 20 százalékának megfelelő összeget fizessenek csupán, míg olyan ügynökségek, igazgatóságok stb. esetében, amelyeket a köztulajdon birtokosa alapított, az engedmény 50–70 százalékos.

A város tulajdonában lévő ingatlanok, üzlet- és irodahelyiségek bérleti díjának behajtása a Prostor kommunális közvállalat feladata. Amennyiben valaki három részlettel elmarad, számíthat a jogi lépésekre. A városháza emeletének bérlőivel nincsen ilyen gond, talán annak is köszönhetően, hogy aki előre fizeti a bérleti díjat, további 20 százalékos engedményben részesül.