2024. március 29., péntek

Aki a virágot lopja, megússza?

(Fotó: Fehér Rózsa)

(Fotó: Fehér Rózsa)

Két nappal azután, hogy a Komunalac Közvállalat munkásai Óbecsén és Péterrévén megkezdték a tavaszi virágültetést, több növénynek is „lába kelt”. A Komunalac az idén első alkalommal ültetett a szokásosnál is szebb növényeket, mint amilyenek például a dáliák és a begóniák, ezzel minden bizonnyal sikerült is felkelteniük a tolvajok érdeklődését. A frissen földbe került dísznövényeket gondos kezek emelték ki az ágyásokból, azóta bizonyára valakinek a portáját díszítik. A jelenség minden évben megismétlődik, de a tettesek eddig rendre megúszták a lopást.

Óbecsén többek között a Városi Színház előtti virágpiramisok sínylették meg a „ritkítást”, míg Péterrévén teljes teljesen lecsupaszították a virágkompozíciót. A Komunalac Közvállalat a tavaszi ültetésre szánt összes virágot felhasználta, ezért most nincs lehetőség arra, hogy pótolják az ellopott növényeket. A kár teljes összege még ismeretlen, de csak a Péterrévéről ellopott muskátlik nagyjából 11 ezer dinárba kerültek. A tavaszi virágültetésre összesen 400 ezer dinárt áldoztak a költségvetésből.