2024. április 19., péntek

„Csupán a nép érdekeit tartotta szem előtt”

Milan Nedić rehabilitációs perében tanúként hallgatták ki Bojan Dimitrijevićet

Tegnap több tucat ember gyűlt össze Belgrádban a Felső Bíróság előtt, ahol folytatják Milan Nedić, a második világháború és a megszállás ideje alatti kormányfő rehabilitációs perének tárgyalását, hogy a rehabilitáció mellett vagy éppen ellene tüntessen.

Azok, akik támogatják a bírósági eljárást, csetnik szimbólumokat viseltek magukon, transzparensekkel jelentek meg, illetve zászlókat lengettek, az ellenzők pedig a Timoki utca másik oldalán emelték a magasba a transzparenseiket. A két tábor között nem történt incidens, mivel feltűnően nagyobb rendőri jelenlétet szerveztek a per idejére, mint egyébként szoktak. Ezenkívül a médiumok érdeklődése is nagyobb volt a megszokottnál, számos médiaház csapata jelent meg a bíróság épülete előtt.

A tegnapi meghallgatás során tanúként hallgatták ki Bojan Dimitrijević történészt. Dimitrijević kijelentette, Nedić nem üldözte és nem végeztette ki a zsidókat Szerbia területén, azt kizárólag a német rendőri formációk hajtották végre. A meghallgatás során elmondta, Nedić kormánya jellemzően a kommunizmus ellen küzdött, mert abban az időben a kommunizmust tartották a legfőbb gonosznak Szerbiában. Szavai szerint a megszállott szerb kormányhatalmak csupán a zsidók nyilvántartását végezték. Azt mondta, a zsidó családok tulajdonának elkobzásáról a rendelet 1942-ben és 1943-ban született meg, amikor már a zsidók többségét (a megszállás kezdetén) táborokba szállították. – Az utóbbi 25 évben a történészek megpróbálják bebizonyítani a szerbek holokausztban való részvételét, ami megbotránkoztató. A szerb kormány nem tudott arról, mi történik a régi vásártéren kialakított táborban – hangsúlyozta Dimitrijević.

A kommunizmus elleni tevékenységek kapcsán Dimitrijević kiemelte, az akkori kormány a kommunizmus ellen propagandát folytatott, illetve rendőri és fegyveres üldöztetéssel harcolt. – A belgrádi rendőrség követte a kommunistákat, letartóztatta őket, majd átadta a németeknek, akik a koncentrációs táborba hurcolták őket – mondta Dimitrijević. Elmondása szerint a kommunizmus hirdetőinek fő feladata a kormányellenes propaganda, valamint az állami szervek képviselőinek és a német erőknek a megtámadása volt Belgrádban.

Kijelentette, véleménye szerint Nedić nem hitt a német ideológiában. Szerinte csupán Szerbiát akarta megóvni, és a szerb nép érdekeit tartotta szem előtt. Hozzátette, hogy Nedić kormányát 1941. augusztus 30–31-én a délkeleti német irányítás hozta létre a lázadás letörése és a felkelők ellen, a felkelőket ugyanis Draža Mihajlović csapatai, valamint a kommunisták képezték. Mint mondta, ez a kormány nem volt valódi, hiszen nem volt külügyminisztériuma sem, és korlátozott hatáskörrel rendelkezett. Csupán azokat a feladatokkal foglalkozott, amelyek veszélyt jelenthettek a német biztonságra.

Milan Nedić rehabilitációját a valamikori elnök leszármazottjai kérvényezték, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya ugyanis a nemzet ellenségének kiáltotta ki őt, és ezzel megfosztotta Nedićet polgári és vagyoni jogaitól.

Milan Nedićet soha nem ítélték el, sőt ellene bűnvádi feljelentést sem tettek. Egyes feljegyzések szerint Nedić 1946-ban öngyilkosságot követett el, az ítéletére várva kiugrott a belgrádi börtön ablakából. A második világháború után ugyanis a szerbiai kollaboráns hatalom fejeként Milan Nedićnek kellett felelnie a náci Németországgal való együttműködésért, valamint a holokausztban való részvételért, vagyis az antifasiszták üldöztetésért, a zsidók bejegyeztetéséért és letartóztatásáért, tulajdonuktól való megfosztásáért, a banjicai táborban lévők kivégzéséért, csakúgy, mint a Jajinciben kivégzettekért.

A család által kezdeményezett rehabilitáció hírére a közvélemény reagált, hiszen a polgárok egy része szerint Nedić bűnöző volt, ezért a bíróságnak el kellett volna vetnie a rehabilitáció lehetőségét. Ezért a bíróság előtt a meghallgatásokkor minden alkalommal összegyűlik az ellenző és a támogató tábor.

A rehabilitációs pert szeptember 19-én folytatják.