2024. március 29., péntek

Jövőre négy százalékos GDP-növekedés?

Aleksandar Vučić kormányalakító a leendő kormánnyal kapcsolatos sajtótájékoztatóján ma gazdasági kérdésekre is kitért. Mint mondta, a várt 1,8 százalékos gazdasági növekedés helyett az idén 2 százalékos, míg jövőre 2,5 százalékos emelkedést vár Szerbia. E 2,5 százalékos növekedés jobb lesz bármelyik másik európai állam eredményénél, hangsúlyozta.

A bruttó hazai termék jövőre 4 százalékkal emelkedik majd, jelentette ki Vučić, s hozzátette: sokan nem is merték ezt kimondani, pedig továbbra is minden jel ilyen prognózisra vall.

A nehézségek között azokról a csőd szélén álló vállalatokról beszélt, melyeket az eddigiekben az állam tartott lélegeztető készüléken. Egyesek számára már találtak megoldást, mások esetében még keresik. A Galenika példáját említve közölte, e gyógyszergyár esetében három érdeklődő is van a privatizáció iránt.

Mint mondta, az ország külkereskedelmi mérlege 2,716 milliárd euró, ami magasabb még a válság előtti, 2008-ban jegyzett 2,3 milliárdnál is. Az árukivitel 11 százalékkal növekedett, de pozitív a mérleg a kiskereskedelem, élelmiszeripar terén is.