2024. március 28., csütörtök

Az orvos és ember

Hadzsy János és Fekete Dénes dr. Hadzsy szobránál (Fotó-Benedek Miklós)

Topolya múzeuma immár nyolcadik alkalommal csatlakozott az országszerte megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakájához. Az idei program keretén belül városunk neves polihisztora, dr. Hadzsy János nyomába eredtek a résztvevők, és egy rövid túra keretein belül meglátogatták a többek között orvosként is praktizáló Hadzsyhoz köthető helyeket. A túra első állomása a dr. Hadzsy János Egészségház udvarán álló bronzszobor volt, amelyet közadakozásból készíttettek el Telcs Edével, a kor híres szobrászával. A szobor megkoszorúzása után a Nyugati temetőbe vonultak a résztvevők, ahol megtekintették az orvos/tűzoltóparancsnok sírját. A túra következő állomása az egykori Hadzsy-ház volt, amelynek utca felőli oldalán szinte semmi sem utal arra a nagyságra, ami az udvar felőli részen igencsak szembeötlő a neoklasszicista–barokk épületen. A résztvevők ezen a helyszínen azt is láthatták, hol volt a város első artézi kútja, ugyanis ennek fúrását is dr. Hadzsy kezdeményezte. A túra során dr. Hadzsy János dédunokája, akit szintén Hadzsy Jánosnak hívnak, beszélt a családról, anekdotákat, történeteket mesélt, míg Fekete Dénes szobrászszemmel szólt a meglátogatott helyszíneken álló szobrokról, épületekről. A következő programpont a Topolya Község Múzeumában rendezett Hadzsy-kiállítás ünnepélyes megnyitója volt. A tárlatot dr. Szakmány Major Edit, a dr. Hadzsy János Egészségház korábbi igazgatója nyitotta meg, beszédében felidézve az orvos életét, és az általa véghezvitt közegészségügyi intézkedéseket, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy dr. Hadzsyról megjelent egy monográfia is, amelynek címe Az orvos és ember volt. Az est utolsó programpontjaként fellépett a néhány éve alakult Melódia kamarazenekar, valamint bemutatkozott a Zeneiskola énekkara, így elmondhatjuk, hogy városunknak több évtizedes kihagyás után újra van kórusa, amelynek fellépése igen nagy sikert aratott. A rendezvényt Topolya község önkormányzata, a szentesi Koszta József Múzeum és a Pöttker cég támogatta.