2024. március 29., péntek

Nőtt az indonéziai vulkánkitörés halálos áldozatainak száma

További holttesteket találtak a mentőalakulatok a nyugat-indonéziai Sinabung tűzhányó kitörése után, ezzel hatra emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte vasárnap a helyi katasztrófavédelem szóvivője.

Sutopo Purwo Nugroho közölte, a szombaton kitört vulkán közel 3 kilométeres magasságba lövellt ki hamut, amely nyugati irányba mintegy 4,5 kilométer messzire zúdult le a tűzhányó lejtőin.
A kitörés halálos áldozatait az Indonézia legnagyobb szigetén, Szumátrán fekvő 2460 méter magas vulkán lejtőitől 4 kilométerre fekvő - vagyis a veszélyövezeten belüli - Gamber falu termőföldjein érte utol a vég.

A kitörés után készült felvételeken hamuval borított haszonállatok tetemei is láthatóak.

Nugroho hozzátette, katonák, rendőrök, mentőalakulatok és önkéntesek kutatnak további áldozatok után.

A Sinabung egyike a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekvő szigetország több mint 120 működő tűzhányójának. A vulkán négyszáz év nyugalom után 2010-ben kitört, majd 2013-ban és 2014-ben ismét működésbe lépett. A két évvel ezelőtti kitörése miatt 17 ember halt meg.