2024. március 29., péntek

A fiatalokat is várja a TAKT

Nyolc napon keresztül együtt alkotnak és egymás művészetével ismerkednek a táborlakók

A szabadkai Klein House-ban a tavalyi, 36. Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor, azaz a TAKT tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A TAKT huszonkét résztvevője a hommage témájára készített alkotásokat. A kiállítás alkalmával Varga Valentinnal, a tavalyi TAKT tábor szervezőjével jártuk körbe a művésztelep tevékenységét:

Hogyan álltak hozzá az alkotók az hommage témájához?

– Az elmúlt években mindig volt egy témánk, amely köré a tábori munka épült. A tavalyi az hommage volt, ami elsőre talán egyszerűnek tűnt, mert valójában tiszteletadást, hódolatot jelent, viszont mint fogalom relatív, így mindenki saját belátása szerint nyúlhatott a témához, így születhettek olyan munkák is, amelyek a tiszteletadáson túlmutatva iróniát vagy társadalomkritikát is megfogalmaztak. Akár egy már rég elhunyt vagy még ma is élő művésznek is lehetett szentelni, de az alkotó másképp is megközelíthette, belevihette a saját meglátását is egyes témákról. Ami a technikákat illeti, a festészet talán nagyobb teret kapott, de egyébként a táblaképtől az installáción át a GIF animációig több műfajban készültek munkák, ez a sokszínűség pedig jól kifejezi a tábort. Tavaly júliusban nyolc napig tartott a TAKT a Hevér-tanyán, és idén is lesz, ezúttal párhuzamosan két helyszínen, persze folyamatos átjárhatósággal. Az idősebb korosztályhoz tartozó művészek a temerini alkotóházban találkoznak majd, a fiatalokat, a diákokat pedig a Hevér-tanyára várjuk.

Mennyire vonzza a fiatalokat a tábori körülmények közt zajló alkotómunka? Mit nyújt a TAKT?

– Azt tapasztaljuk, hogy az idősebb alkotók elfoglaltságai miatt nehéz egy mindenkinek megfelelő időpontot találni, a fiatalok pedig egyre csak fogyatkoznak. Fontosnak tartjuk, hogy az ifjabb generációkat is odacsábítsuk egy friss képzőművészeti véráramlás reményében. Megpróbáljuk megmozgatni őket, az alkotói vénával megáldott fiatalok körében is népszerűsíteni a tábort, felhívni figyelmüket a nagy hagyománnyal rendelkező TAKT jelentőségére. A TAKT igyekszik a multimedialitás jegyében működni vagy legalábbis rávilágítani a fiataloknál a különböző képzőművészeti formák létezésére és ezek átjárhatóságára. A konceptuális művészet vagy a land art megismerésére, kísérletezésre a művésztelep kiváló lehetőségeket ad, emellett a terveink szerint idén újra visszaállítjuk a különböző szekciókat (festészet, grafika, filmműhely stb.). Ha az alkotó nem is ott készíti el élete egyik „fő művét”, de legalább ismereteket és tapasztalatot szerezhet. A tavalyi képzőművészeti anyag is eléggé konceptuális vonalon fut. A TAKT arra törekszik, hogy átfogó legyen – a tájképfestészettől egészen a konceptuális művészetig.

Hangsúlyt helyez-e a művészek egymás közti kommunikációjára is? Mennyire zárkózott emberek a képzőművészek?

– A táborban alapvetően hasonló attitűdű emberek találkoznak. A képzőművészek lehetnek nagyon zárkózott emberek is, egyesek jobban kinyílnak, mások kevésbé, de nyolc nap után a szabadban, a tanyán mindenki egy kicsit megnyílik, és élénkebben kommunikál. Fontos kiemelni, hogy a tábor az alkotás mellett egymás megismeréséről és tapasztalatcseréről is szól. Akár egymás közti együttműködések is kialakulhatnak.

A fentiek tudatában mi valójában a TAKT küldetése?

– A szerbiai, főként vajdasági és külföldi, különböző nemzetiségű fiatal alkotók összefogása, lehetőséget biztosítva arra, hogy évente legalább ebben a nyolc napban együtt alkossanak, és kommunikáljanak egymással. Ez a nyolc nap sok mindenre elég, sok mindent adhat az alkotóknak.