2024. március 28., csütörtök

Angyalvacsora az Európa Kollégiumban

Az Olvass be! című újvidéki kritikai beszélgetéssorozat újabb fordulója

A rendezvénysorozat e félévének második estjén, kedden az újvidéki Európa Kollégium kupolatermében a JAKkendő-díjas Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora és Soltész Béla Inbox című prózaköteteiről beszélgetett Berényi Emőke, Fehér Dorottya és Fehér Miklós, Patócs László vezetésével.
A Híd Kör Egyesület rendezvényén Berényi Emőke a Híd Kör alapító tagja elmondta, hogy a 2012 óta megrendezett, Olvass be! című újvidéki kritikai beszélgetéssorozat eredeti célja az volt, hogy műhelyt biztosítson a pályakezdő kritikusok számára.

– Az elmúlt négy évben huszon-egynéhány kötet került sorra, és jónéhány olyan fiatal kritikus először nálunk beszélt nyilvánosan, akik aztán elindultak ezen a pályán, és azóta is különböző folyóiratokban publikálnak. Azért helyeztük át a kritikai beszélgetést az Európa Kollégiumba, hogy ily módon egy új közönségréteget szólítsunk meg, tehát ne csak a bölcsésztanhallgatókat, hanem a más hivatások iránt érdeklődőket is. Ez kicsit megnehezíti a kritikusaink dolgát, hiszen közérthetően kell megnyilvánulniuk, hogy azok is megértsék őket, akik nem használják az irodalmi szakterminológiát – mondta Berényi Emőke.

– Az előző könyvkritikai estekhez képest az a legnagyobb eltérés, hogy míg korábban egy-egy kötetről beszélt a kritikusgárda, addig ebben az évadban két kötet összehasonlító kritikai vizsgálatát végezzük minden alkalommal. A megvizsgált két kötetről azt kell tudni, hogy mindkettő szerzője fiatal, és mindkét kötet relatív újnak számít. Papp-Zakor Ilka kolozsvári születésű szerző, aki az Angyalvacsorával megnyerte a 2014-es a József Attila Kör Irodalmi Egyesület kötettel még nem rendelkező íróknak alapított díját. Soltész Béla már néhány kötet után jelentette meg az Inbox című novellásgyűjteményét – ismertette Patócs László.