2024. március 29., péntek

Tehetséghálózat

A Tehetséghálózat programsorozat keretén belül május közepén került sor a hagyományőrzés, népzene, néptánc szakmai találkozóra Bácskertesen a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács szervezésében.

A szakmai napon négy tehetségpont tanulói és tanárai vettek részt: a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola, a bácskertesi József Attila Általános Iskola és a szabadkai Talentum Tehetségműhely.

Ezen a tehetséggondozó napon főleg azok a diákok vettek részt, akik már több éve foglalkoznak néptánccal, népdalénekléssel, és most lehetőségük volt újabb tudásszerzésre. A rendezvény a tanárok, mentorok számára pedig tapasztalatcserét, további közös együttműködési lehetőségeket nyújtott.

A néptánccsoporttal Brezovszki Roland és Brezovszki Tamara foglalkozott, népdalénekléssel pedig Bakos Árpád.

A néptánc egy komplex tevékenység, melyben a mozgás, az ének és számos képesség együttesen jut kifejezésre, szorosan összefonódik. Általa a tanulók megtanulják saját magukat irányítani, szabályokat sajátítanak el, fejlődik a mozgásuk, irányérzékük, ritmusérzékük stb.

Bakos Árpád a foglalkozás első felében népi hangszereket mutatott be a diákoknak (dorong, pásztor vagy népi furulyák, moldvai kaval, török síp, tambura, kobza). A tanulóknak alkalmuk volt megfigyelni közelről ezeket a hangszereket, meghallgatni a hangjukat, megfigyelni, hogyan kell őket megszólaltatni. Ezt követően dél-alföldi, erdélyi és kupuszinai népdalt tanultak. Ezáltal fejlődött ritmus- és énekkészségük, figyelmük, együttműködő képességük, hangszerismeretük is.

Bácskertes híres a népviseleteiről, a hagyományok ápolásáról és a táji jellegű ételeiről. A bácskertesi mákos rétes messze földön ismert, és aki egyszer megkóstolja, már csak ilyet szeretne enni és szeretné megtanulni az elkészítését. Erre is sor került a nap folyamán, amikor is a diákok gyakorlati órán megtanulták, hogyan készül a mákos rétes, a lekváros batyus pogácsa és a krumplis pite. A finomságokat az utolsó falatig elfogyasztotta a társaság. A csoport ezenkívül körbejárta a bácskertesi tájházban a néprajzi gyűjteményt is. A záróműsoron a VATT a legtehetségesebb diákoknak jutalmul nyári tánctáborban való részvételt hirdetett ki.

A szakmai találkozó a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.