2024. április 20., szombat

Sör minden mennyiségben

A II. Újvidéki Kézműves Sörfesztivált május 20-án és 21-én rendezik meg az SKCNS fabrika helyiségeiben

Az idei sörfesztiválon kétszer annyi kiállító vesz részt, mint tavaly. A látogatók különböző stílusú, ízű söröket kóstolhatnak meg, a kiállított italok házi készítésű, kézműves sörök.

– A tavalyi tapasztalatokból kiindulva nagyobb területen tartjuk meg a sörfesztivált, úgyhogy az SKCNS fabrika és a Quarter klub mellett még egy helyiséget nyitottunk a sör kedvelőinek. A fesztiválon a régió több mint húsz kézműves sörét degusztálhatják a látogatók – mondta Nemanja Vuković, az SKCNS sajtószóvivője.

Vladimir Gošić, a svetpiva.rs internetes portál képviselője a novisad.com hírportálnak elmondta, nagyon fontos, hogy a kézműves sörök gyártói találkozzanak a sör kedvelőivel.

– Az olyan rendezvények mint amilyen a II. Újvidéki Kézműves Sörfesztivál, rendkívüli lehetőséggel bírnak, találkozhatnak ugyanis egymással a kézműves sörök gyártói, tapasztalatot cserélhetnek, megismerkedhetnek. Ez nagyon fontos, hiszen egy meglehetősen homogén közösségről van szó. Ezenkívül nagy jelentőséggel bír az érdeklődők felvilágosítása, továbbá a kézműves sörgyártás kultúrájának a hirdetése. Nem árthat a szakértői vélemény sem, hiszen a sör kedvelői közül kevesen ismerik még a kézműves söröket hazánkban, így könnyebben dönthetnek arról, hogy milyen stílusú sört válasszanak – mondta Gošić.

A sörfesztiválon csak fesztiválpénzzel, azaz kuponokkal lehet majd sört vásárolni. A kuponokat 10, 20, 50, 100 és 200-as címletekben lehet igényelni. A látogatók a helyszínen vásárolhatják majd a kuponokat, és ezzel fizethetnek a rendezvény területén. A felhasználatlan kuponokat nem lehet pénzre váltani, és a tavalyi fesztiválról megmaradt kuponok nem érvényesek. A belépőjegyek 300–500 dinárba kerülnek, ezért a pénzért egy sörkóstolásra alkalmas üvegpoharat kapnak a látogatók.