2024. március 29., péntek

Vajdaságiak a Tháliában

Szabadkai és újvidéki produkció is részt vesz a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén

Ma, szerdán kezdődik a Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, ahol május 22-ig összesen kilenc előadást láthat a közönség, köztük két vajdasági produkciót is. Az Újvidéki Színház Piaf-marche/Piaf-menet című előadáskoncertje május 20-án lesz látható, hallható Mezei Kinga rendezésében, május 22-én pedig a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Bolondok tánca című tragikomédiája, amelyet Sebestyén Aba állított színpadra.

A vajdasági produkciók mellett nagyváradi, marosvásárhelyi, kassai és sepsiszentgyörgyi előadások is színpadra kerülnek.

A budapesti teátrum immár ötödik alkalommal rendezi meg a szemlét, és a hagyományokhoz híven a már megszokott kedvezményes jegy- és bérletárakkal várja a fesztivál közönségét.