2024. április 20., szombat

Csáthról, Kosztolányiról és a kávéházakról

Hózsa Éva munkásságáról és az Életjel működéséről is szó esett a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon

Szabadkán az MTTK-n is sor került Hózsa Éva A móló hangja című tanulmánykötetének a bemutatójára. Az egybegyűlteket Samu János Vilmos docens köszöntötte, aki a beszélgetést is vezette.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

– Mindig nagy öröm, ha a vajdasági magyar könyvkiadás egy újabb minőségi kiadvánnyal gazdagodik. Az irodalmat tanítók segédanyagként is használhatják, amivel a meggyőzés céljait szolgálhatják a leendő nemzedék oktatáskultúrájának fejlesztését illetően, de minden olvasó számára élvezetet nyújthat – hallottuk Samu János Vilmostól.

A könyv az Életjel gondozásában jelent meg, a könyvbemutatón pedig részt vett Dévavári Beszédes Valéria felelős kiadó is, aki az Életjel működéséről, arculatáról is szólt.

– Az Életjel mindig elkötelezett volt Szabadka irányába, helyt adott a művelődéstörténeti könyveknek, amikor pedig a magyar irodalom kezdte felfedezni Kosztolányi Dezső és Csáth Géza nagyságát, az Életjel gondot fordított munkásságuk megismertetésére. A felfutás akkor történt, amikor a magyar állam elkezdte támogatni a vajdasági magyar könyvkiadást, ekkor a kisebb kiadók is támogatáshoz jutottak. Hózsa Éva egyetemi tanár, szabadkai szerző irodalmi látásmódjának alakulásában Kosztolányinak és Csáthnak meghatározó szerepe volt. A móló hangja eddigi írói munkásságának összefoglalója, olvasva a könyvet megtudhatjuk, hogyan gondolkodik az irodalomról, Kosztolányiról, Csáthról, Mándy Ivánról vagy a német irodalomról. Ebben kötetben vannak olyan írások is, amelyekben Hózsa Éva szerényen ugyan, de önmagáról is szól, így került képbe a szabadkai kávéházkultúra is – mondta a többi között Dévavári Beszédes Valéria. Ezzel kapcsolatban a szerző a gyermekkori élményeit elevenítette fel:

– Az írók között sok volt a kávéházi ember. Gyerekkoromban sokat jártam kávéházba, mivel édesapám is kávéházi ember volt, és gyakran magával vitt. Gyerekként mindent megfigyeltem: milyen az élet a kávéházakban hétköznap, és milyen hétvégén, hogyan viselkednek ott az emberek stb. A mai napig is otthonosan mozgok a kávéházakban. Nagyon fontosnak tartom ezt az írást, és a szüleim emlékére ajánlottam. Létezik egy novellaíró énem, van is ilyen írás a fiókomban, ha majd nyugdíjba megyek, talán előrukkolok egy szépirodalmi kötettel – hallottuk egyebek mellett Hózsa Évától.

A móló hangja Hózsa Éva negyedik könyve, amely az Életjel gondozásában jelent meg. Akárcsak az első három esetében, a fedőlapon Sagmeister Peity Laura festőművész alkotása látható.