2024. április 19., péntek

Oromhegyes szerényen ünnepelt

A községben a két falunap között tizenegy gyermek született

Oromhegyesen a hétvégén az előző évekhez képest jóval szerényebb keretek között zajlott le a falunapi rendezvénysorozat. Szombaton délelőtt a helybéli Zitzer Sport Egyesület U-11-es lány kézilabdacsapata mérkőzött meg a Magyarkanizsai Kézilabda Klub lánycsapatával, ezt követően pedig a Zitzer fiú focicsapata játszott a martonosi egység fiú csapatával. Mindkét mérkőzést a házigazdák nyerték: a lányok 13:10-re a fiúk pedig 21:1-re verték meg a vendégeket.

A délutáni órákban, a Faluházban a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és az Arany János Általános Iskola alsós és felsős diákjainak alkalmi művelődési műsorát tekinthették meg a falubeliek.

Balla Lajos, a helyi közösség elnöke a Faluházban összegyűlteket üdvözölve kihangsúlyozta, hogy az idén a lehető legegyszerűbb módon emlékeznek meg a falu napjáról, majd pedig mindenkinek megköszönte közreműködését az ünnepi rendezvény megszervezésében. Beszédében megemlítette azt is, hogy a helyi közösség tanácsában most kezdik a tervek elkészítését. Ezekről majd a falugyűlésen beszélnek a polgároknak, akkor a véleményüket is kikérik az ügyben, hogy eredményesen fejlődhessen tovább a település, és hogy egy szép, élhető, kedves falu legyen Oromhegyes, amely nemcsak az ünneplésben, hanem a munkában is képes az összefogásra.

A hagyományokhoz híven az idei ünnepségen is köszöntötték a két falunap között született gyermekeket és szüleiket, valamint a falu legidősebb hölgyét, az idén 102. életévét betöltő Újhelyi Ilonát, és legidősebb férfit, a 93 éves Dávid Pált is felköszöntötték.

Az elmúlt egy évben a faluban 11 újszülött látta meg a napvilágot, és 40-en távoztak az élők sorából. Az elhunytakról vasárnap, a pünkösdi szentmisén emlékeztek meg a falubeliek.