2024. április 19., péntek
Labdarúgás

A FIFA is felvette Koszovót

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) követte kontinentális társa, az UEFA döntését, és hétvégi, mexikói kongresszusán felvette tagjai közé Koszovót, amivel a Szerbiai Labdarúgó-szövetség, illetve az olimpiai bizottság vezetői szerint is megsértette alapszabályzatát, miszerint csak az ENSZ által függetlennek elismert országot vesz fel a tagságába. Koszovó nem felel meg ennek a kitételnek, felvételét mégis 141:14 arányban szavazták meg a küldöttek. A Szerbiában még mindig déli régióként kezelt ország a 2018-as vb-kvalifikációba is bekapcsolódik, várhatóan az I jelű csoportban szerepel majd Horvátország, Törökország, Izland, Finnország és Ukrajna társaságában. Ugyanekkor tárgyalták a korábban elutasított, de a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) a FIFA-val szemben pert nyerő Gibraltár ügyét is, az ibériai államot szintén befogadta a szervezet, amely immár 211 tagországot tömörít.

A szerb ifjúsági és sportminiszter, Vanja Udovičić szerint beláthatatlan következményei lehetnek a FIFA döntésének: „A FIFA-döntés nagy csapás a sport számára, aminek a következményei nemcsak ránk nézve beláthatatlanok, hanem a futballra általában. Hiszem, hogy a CAS érvényteleníti majd az UEFA és a FIFA döntését is, és határozottan jelzi majd, hogy az ilyen döntések a nemzetközi sport terén a jövőben kerülendők” – fogalmazott a miniszter, akinek szavaiból egyértelművé vált, hogy az illetékesek az UEFA után a FIFA ellen is pert indítanak Koszovó felvétele miatt.

A FIFA-kongresszuson más döntések is születtek, pl. a szenegáli Fatma Samoura megválasztásával először lett női főtitkára a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA).

„Kívülről érkezik, így új színt hoz majd a FIFA-ba. Nem valaki a múltból, hanem új ember” – indokolta az 54 éves főtitkár jelölését a szervezet 66. kongresszusán Gianni Infantino elnök.