2024. április 19., péntek

A homofóbia és a transzfóbia ellen

A lakosság több mint fele betegségként tekint a homoszexualitásra

Az erőszak és a diszkrimináció a legsúlyosabb jelenség, amivel az LGBT-személyeknek szembesülniük kell, még az után is, hogy az emberi jogok terén jelentős lépések történtek Szerbiában, értékelte a tartományi ombudsman.

A homofóbia és a transzfóbia még ma is nagyon magas szinten van Szerbiában, áll a tartományi ombudsman irodája által kiadott közleményben. A felmérések eredményei szerint a polgárok mintegy kétharmada gondolja azt, hogy a homoszexualitás betegség, és több mint fele véli, hogy veszélyt jelent a társadalomra, egyötödük pedig bűnözőknek tartja a homoszexuális személyeket, akiket büntetni kellene.

A korábbi évek felméréseivel összevetve, a 2015-ben megkérdezett polgárok körében megnőtt azoknak az aránya, akik nem támogatják az LGBT képviselői elleni erőszakot. 60 százalékuk nem gondolja, hogy e csoport képviselőinek csorbulnának az emberi jogai, így az életre való joguk, a fizikai és pszichoszociális integritásuk, vagy a védelemre való joguk, az összejövetelek szabadságára való joguk, vagy az egészségügyi ellátásra és az oktatásra való joguk sem.

A tartományi ombudsman kiemeli ugyanakkor, hogy annak ellenére, hogy az LGBT-populáció számít ma a leginkább veszélyeztetett csoportok egyikének, amely gyakran szembesül megkülönböztetéssel, nem veszi eléggé gyakran igénybe az emberi jogok védelmével foglakozó független intézmények nyújtotta védelem lehetőségeit.

Az LGBT-populáció helyzetével ellentétben a kormány emberi és kisebbségjogi irodájának munkatársai azt állítják, külön figyelmet fordítanak az LGBT képviselői helyzetének javítására.

Az elmúlt időszakban jelentős lépés történt az intézmények szintjén, valamint a törvényhozás területén is, még amellett is, hogy tudjuk, a szexuális orientáció és a születési identitás alapján történő megkülönböztetés kérdése a szerb közvéleményben ma is kényes téma, és sok esetben nehéz felismerni – emelte ki Suzana Paunović, az iroda igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ emberjogi főbiztosa az Emberi Jogi Bizottságnak átadott a diszkriminációról és az erőszakról, a szexuális irányultságról és a nemi identitásról szóló jelentésében Szerbiát azok közé az államok közé sorolta, ahol 2011 óta lépések történtek a törvényes előírások terén, így szankcionálja a gyűlöleten alapuló bűncselekményeket, és a homofóbia és a transzfóbia ellen irányuló támadások megfékezésére is külön intézkedéseket irányoz elő. Paunović kiemelte, a diszkrimináció megelőzéséről szóló 2015–2018-as országos stratégia akciótervének 19 intézkedése szól az LGBT-populációról. Hozzátette, a rendőrség esetében is előrelépés érzékelhető, ami az LGBT védelmét illeti, csakúgy, mint a szociális munkaközpont alkalmazottai körében is. Rámutatott: a büszkeségnapi felvonulás és a transzneműek büszkeségnapi felvonulása békésen, incidensek nélkül zajlott le tavaly, így szavai szerint a kormány bebizonyította, hogy képes biztosítani mindenki számára a mozgásszabadságot, és Szerbia hajlik a toleranciára és a különbözőség tiszteletben tartására.

A büszkeségnapi felvonulás megtartása nagy lépés, emelte ki Lazar Pavlović, a Gay Straight Alliance elnöke, aki hozzátette, abban reménykedik, hogy ez hagyományos rendezvénnyé válik az országban. Mint mondta, még most is sokszor diszkriminációval kell szembesülniük.

A foglalkoztatás, a tanulmányok során, az egészségügyi intézményekben…találkozunk megkülönböztetéssel, míg az erőszak elsősorban családon belül, vagy a partnerkapcsolatokban jelentkezik – mondta Pavlović.

Helena Vuković az Egal civil szervezet képviseletében rámutatott arra, hogy a transzneműek mindemellett azzal is szembesülnek, hogy a jog nem ismeri el őket.

Amit látnak, nem egyezik azzal, mint ami a személyi igazolványban áll. Ez az alapvető gond. A transzneműek nem tudnak maguknak munkát találni, mert nem akarják őket foglalkoztatni az identitásuk miatt – emelte ki Helena. Mint mondta, előítéletekkel vannak a transzneműek iránt, mert azt gondolják sokan, hogy szexmunkásként dolgoznak.

Bejelentette, június 25-én szervezik meg az idén a büszkeségnapi felvonulást, ahová minden veszélyeztetett csoportot is meghívnak majd.

Ma van a homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelem nemzetközi napja. A homofóbia félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. A transzfóbia pedig a transzneműek elfogadása ellen irányul. Mindkét esetben az adott félelem, vagy idegenkedés ezen emberekkel szembeni ellenérzésekben, hátrányos megkülönböztetésben nyilvánul meg.